nlc.hu
Sztárok
Patai Anna elárulta születendő gyermeke nemét

Patai Anna elárulta születendő gyermeke nemét

Első gyermekével várandós a tehetséges énekesnő, Patai Anna. A fiatal kismama nagyon örül az anyaságnak, születendő gyermekének pedig már a nemét is tudja!

Megasztár felfedezettje, Patai Anna március elején jelentette be, hogy párjával, Bencével első közös gyermeküket várják. A 24 éves énekesnő ennél boldogabb nem is lehetne, ráadásul a várandósság semmilyen kihatással nincs a hétköznapjaira. 

Patai Anna,

Patai Anna, forrás: Tények Plusz

„Egyelőre nagyon jól viselem a várandósságot. Szerencsére a rosszullétek is csak ritkán törtek rám, könnyedén átlendültem a nehezebb napokon. Úgy tervezem, hogy szinte a szülésig dolgozni fogok, már most telik be a naptáram tavaszi és nyári fellépésekkel” – árulta el korábban a gyönyörű kismama. 

Nyolc közösen töltött év után házasodtunk össze, és mindketten fiatalon akartunk szülőkké válni. Nagyon örülünk, hogy ez az álmunk hamarosan valóság lesz. Várakozással teli hónapokat élünk át.

– tette hozzá. 

Kiderült a pici neme

Patai Anna a Mokka vendége volt, ahol az anyaságról mesélt. A kismama már a terhesség második trimeszterében van, és elmondása szerint az a kevés rosszullét is, ami az első időszakban gyötörte, szinte teljesen elmúlt. Mindezek mellett pedig azt is elárulta, hogy kisfiút hord a szíve alatt, akinek egy gyönyörű nevet választottak.

Nemhogy a nevét, de a nemét is megtudtuk az utóbbi hetekben, úgyhogy most már elárulhatom, hogy kisfiunk lesz. A férjem után, mivel őt Bencének hívják, úgy döntöttünk, hogy maradjon kis Bence

– mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top