Belföld

17 év fegyházra ítélték fitneszmodell feleségét megszurkáló férfit, a nő halottnak tettette magát, így túlélte a brutális támadást

police.hu
police.hu

Tizenhét év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki kis híján megölte a fitneszmodell feleségét Nyírteleken. A kisgyermekes asszony annak köszönheti az életét, hogy halottnak tettette magát.

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint Sz.D. és a neje házassága megromlott, ezért a nő közel két évvel ezelőtt elköltözött a közös otthonból a kiskorú gyermekükkel.

A férfi nem tudta elfogadni, hogy a  párja elhagyta őt, ezért az egyik hajnalban a nyírtelki otthonába hívta a nőt, ahol a gyermekük is tartózkodott. SZ. D. vita közben egy húsklopfolóval leütötte a nőt, majd többször is olyan erővel hátba szúrta, hogy a kés pengéje eltörött.

Miután a nőnek sikerült felállnia, a férfi a háta mögé került, belemarkolt a hajába, nyakát hátrafeszítette és egy másik késsel kétszer nyakon szúrta. Mivel a kiabálásra felébredt és sírni kezdett a másik szobában alvó gyermekük, ezért a férje behúzta a párját a hálószobába, s utána vitt egy fejszét és egy kötelet.

A fitneszmodell ekkor halottnak tettette magát, így a férfi abban a hiszemben, hogy végzett vele, felhagyott a bántalmazással és öngyilkosságot kísérelt meg a fürdőszobában.

Ez idő alatt nő kimenekült a házból, és segítséget kért a szomszédoktól. Sz. D.  az eljárás során azzal védekezett, hogy erős felindulásból követte el a tettét, mert a nő meghazudtolta őt, amikor felelősségre vonta, hol és kivel töltötte az éjszakát.

A bíróság azonban nem fogadta el ezt a  védekezést, ugyanis a telefonszolgáltatótól beszerzett cellainformációk és egyéb bizonyítékok ezt nem támasztották alá. Az ügyész tudomásul vette a döntést, míg a támadó és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik