Videón, ahogy az oroszok megsemmisítik az egyik legmodernebb ukrán légvédelmi rendszert
Ukrajna több, modern légvédelmi rendszert is kapott az oroszokkal vívott háború során, amelyet rendszeresen használnak a támadások elhárítására. Nem minden akció ellen képesek azonban megfelelően védekezni, ezt bizonyítja a nemrégiben előkerült felvétel.
A legmagasabb szintre érhet a botrány Moszkvában: már Putyin jobbkeze sincs biztonságban
Az elmúlt hetekben az egyik legizgalmasabb belpolitikai esemény az szolgáltatta Oroszországban, hogy váratlanul letartóztatták Timur Ivanov védelmi miniszterhelyettest. A Politico szerint itt azonban még nem érhet véget az ügy.
Érkezett az ukrán RAM-II drón, nem volt menekvés az orosz Buknak
Oroszország a felvételek tanúsága szerint egy újabb Buk 9A39M1 TEL típusú légvédelmi rendszert vesztett a harcok közben.
Komoly stratégiai lépést tettek az oroszok, ezzel minden kétséget kizáróan jelentős előnybe kerülnek
Oroszország elindította az első vonatszerelvényt Mariupol és a szintén Donyeck megyében található Volnovakta település között. A lépés azt jelezheti, hogy az oroszok komoly logisztikai javulást tudnak elérni.
Kirgizisztán óva intette az állampolgárait az Oroszországba utazástól
Kirgizisztánban a külügyminisztérium csütörtökön azt javasolta az ország állampolgárainak, hogy átmenetileg mellőzzék az utazásokat Oroszországba, miután a múlt héten Tádzsikisztán hasonló tanácsot adott saját állampolgárainak. A felhívás mögött az áll, hogy a márciusi Moszkva melletti terrortámadás következtében az orosz hatóságok számos külföldi állampolgárt letartóztattak, köztük kirgizeket is.
(MTI)
Macron ismét megerősítette: hiába törik át az oroszok a frontvonalat, akkor is NATO katonák mehetnek Ukrajnába
A francia elnök korábban nagy port kavart a kijelentésével, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy a NATO fegyvereseit esetleg a háború sújtotta Oroszországba telepítsék. Emmanuel Macron most megismételte a kijelentését, ráadásul a korábbiaknál is pontosabb részleteket vázolt fel – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Kimondta az amerikai kémfőnök: Putyin nyeregben érzi magát, most durvul csak be igazán
Avril Haines, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója a Szenátus katonai bizottságánál tartott meghallgatásán azt mondta, Vlagyimir Putyin úgy látja, a hazai és a nemzetközi fejlemények neki kedveznek, ezért folytatni fogja egyre agresszívabb taktikáját Ukrajnában – írja a Reuters.
Rohamos fegyverkezésbe kezd Oroszország szomszédja
Norvégia újabb hétmilliárd koronát (230 milliárd forint) különített el katonai célokra, és ezzel teljesítette a NATO előírásaival összhangban lévő célkitűzését, mely szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát védelmi kiadásokra fordítja – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Jonas Gahr Störe miniszterelnök.
Megfordult a trend Oroszországban, ennek pedig nagyon örülhetnek Moszkvában
Az ukrajnai háború kitörésének pillanatában azt lehetett látni, hogy az orosz férfiak jelentős száma elhagyja Oroszországot, különösen a mozgósítási hullámok idején vált ez tömegessé. A Bloomberg beszámolója szerint viszont a trend a visszájára fordult és már egyre többen visszatérnek hazájukba.
Továbbfejleszti Amerika az ukrajnai háború egyik legjobb fegyverét
Tovább modernizálja az amerikai haderő az M2 Bradley lövészpáncélos-platformot – írja a Business Insider.
Amerika már komolyan aggódik: az egész világra veszélyes fegyvert épít Oroszország
Azzal, hogy Oroszország megvétózta az űrfegyverek telepítését tiltó ENSZ-határozatot, lényegében elismerte, hogy atomfegyvert akar telepíteni Föld körüli pályára, egy ilyen eszköz használata pedig a világ teljes műholdhálózatára veszélyes – állítják mindezt a Pentagon tisztviselői a DefenseOne szerint.
Hivatalos: elfoglalták az oroszok Berdicsit
Az orosz hadsereg ma elfoglalta a donyecki Berdicsi települést – jelentette be ma az orosz védelmi minisztérium.
Konkrét számot mondott a miniszter: példátlan károkat okoznak az oroszok az ukrán áramellátásban
Ukrajna áramellátásának 50%-ában már kárt okozott az orosz haderő – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Sky News szerint.
Béketárgyalás lesz az ukrajnai háború lezárásáról, de máris jött egy igazán rossz hír
A svájci kormány ma hivatalosan is megerősítette, hogy Oroszország nem vesz részt a júniusra tervezett békekonferencián, így az ukrajnai háború lezárására továbbra sincs sok esély. Ettől függetlenül a „béketárgyalásra” Oroszország nélkül is sor fog kerülni.
Szijjártó Péter: a NATO átlépte a vörös vonalat!
„A NATO átlépte a vörös vonalat!” – ezzel a címmel tett ki Facebook-oldalára rövid videót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A bejelentkezés elsősorban a NATO által előkészített, 100 milliárd dolláros, Ukrajnának szánt támogatási csomagról szólt, melyet a katonai szövetség a következő 5 évre tervez elosztani.
Negyedévet ismételt a Raiffeisen, a nyereség felét még mindig Oroszország hozza
Az egy évvel korábbihoz nagyon hasonló, 664 millió eurós konszolidált nyereséget ért el az első negyedévben a Raiffeisen Bank International (RBI) a kockázati költségek több mint 90%-os visszaesése mellett. Ebből a nyereségből az orosz tevékenység még mindig 326 millió eurót, a magyar 54 millió eurót hozott. A részvényárfolyam a bécsi tőzsdén jelenleg 0,5%-os emelkedést mutat.
Masszív rohamot indított az orosz hadsereg: több mint 100 összecsapást jelentett Ukrajna
Összesen 121 szárazföldi összecsapást és még 140 nagy hatótávolságú rakéta-, légi- és tüzérségi csapást jelentett az ukrán haderő az elmúlt 24 órában – írja a Sky News.
Szlovákiában kapott menedéket a Moszkva-barát európai propagandahálózat vezetője
A Denik N cseh lap szerint a szlovák belügyminisztérium ideiglenes védelmi státuszt adott Artem Marcsevszkinek, aki a cseh titkosszolgálat szerint a Csehországban regisztrált, Moszkva-barát propagandát terjesztő Voice of Europe portált működtette – írja az Euractiv.
Felvételek bizonyítják: megkaparintották az oroszok Amerika csúcsmodern páncélosát
Orosz hadizsákmánnyá vált egy BRAT védelmi rendszerrel felszerelt M2A2 Bradley ODS SA lövészpáncélos a donyecki frontvonalon – jelentik orosz források. A technikai eszköz megszerzését felvételek is igazolják.
Látványos videó: így készülnek a bevetésre az első ukrán F-16-osok
Látványos videót tett közzé a NATO, melyen az látható, ahogy az ukrán légierő vadászpilótái az amerikai F-16-os vadászbombázó használatát gyakorolják Dániában. A gépek várhatóan a nyáron érkeznek meg Ukrajnába.
Dróntámadás érte Oroszország területét
A hírről az ukrán hírszerzés számolt be, elmondásuk szerint energetikai létesítményeket céloztak.
Az okozott kárról nincs hír.
HIMARS-rendszer került az orosz Tornádó célkeresztjébe: itt vannak a felvételek
Úgy néz ki, legalább egy, de lehet, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető is az orosz nagy hatótávolságú erők célkeresztjébe került a napokban. Az oroszok két rakétaindító megsemmisítését jelentették, de a felvételek ezt nem igazolják minden kétséget kizáróan.
Súlyos képsorok: belefutott egy Bradleybe az orosz MT-LB, nagyon nem köszönték meg, ami ezután történt
Érdekes drónfelvétel jött, melyen az látható, ahogy egy ukrán M2A2 Bradley lövészpáncélos tüzet nyit egy orosz MT-LB csapatszállítóra. Az orosz páncélos több súlyos találatot is kap, a legénység jó eséllyel nem élte túl az ütközetet.
Felvételek: gigantikus mennyiségű NATO-páncélos bukkant fel Moszkva kellős közepén
Megnyitották az orosz állami szervek a Moszkvában rendezett különleges kiállítást, melynek célja, hogy május 9-e alkalmából bemutassák a nyilvánosság előtt azokat a NATO-harcjárműveket, főleg páncélozott járműveket, melyeket az orosz hadsereg zsákmányolt az ukrajnai frontvonalon.
ATACMS-rakétákat lőttek ki Luhanszkra, támadás érte Odesszát - Híreink az ukrán frontról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival, eseményeivel.
Tegnapi tudósításunkat itt olvashatja vissza:
Címlapkép forrása: Ukrinform/NurPhoto via Getty Images