„Az orosz ballisztikus rakéták az igazi csapás ebben a háborúban. Az utóbbi időben főként az energiarendszerünk tönkretételére használják őket. Ki merem jelenteni, hogy ha egy másik ország ilyen mértékű energetikai pusztítást szenvedne el, sokkal, de sokkal rosszabbul nézne ki, mint Ukrajna. Kitartunk, mert sokat tanultunk. Ellenállóak vagyunk; tudjuk, hogy mi a tét. De hogy megértsék, az energiarendszerünk fele megsérült, és nekünk még mindig vezetnünk kell az országot, háborús erőfeszítéseketet tennük és a világ támogatását megszereznünk” – mondta Kuleba a Foreign Policy-nek.
Dmitro Kuleba, az ukrán külügyminiszter interjújában elmondta, hogy ugyan nagyon örültek az amerikai segélycsomagnak, de pont azt nem kapták meg, amire szükségük lett volna.
„Ha a törvény elfogadása után azonnal bejelentett csomag tartalmazott volna egy Patriots (rakétavédelmi rendszer) üteget, akkor ez a lökés még erősebb lett volna, mert megvéfhetjük az embereket és a létesítményeinket” – köszönte meg és fanyalgott egyszerre az amerikai támogatásra a külügyminiszter.