OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult
Az OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8 százalékos bővülést várnak a magyar gazdaságban - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet csütörtökön publikált Economic Outlook című kiadványában.
A Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott kommentárjában megállapította: bár a világszervezet előrejelzése elmarad a kormányétól, a jövő évre vonatkozó prognózis 1 százalékponttal haladja meg az OECD tagállamok átlagát, összességében pedig a tagállamok felső egynegyedébe tartozik.
A szervezet kiadványában elismeri, hogy az alacsonyabb magyar infláció várhatóan támogatja a beruházások és a magánszektor fogyasztását az elkövetkezendő időszakban, ezzel növelve a gazdaság bővülését. Ugyanakkor kockázatosnak tartják a kedvezőtlen külső körülményeket, mint a nemzetközi kereskedelem, vagy a világpiaci nyersanyagárak bizonytalansága. Kiemelik azt is, hogy Magyarország jelenleg jelentős külföldi működőtőke-befektetéseket vonz a feldolgozóiparba, főként az elektromobilitás kapcsán, ami növeli az exportkapacitást és ezáltal húzza a növekedést is.
Az OECD elemzésében rávilágít az egyensúlyi mutatók javításának fontosságára is: az idei évre 4,5 százalékra, 2025-ben pedig 3,7 százalékra csökkenő hiánnyal számolnak, amely egybevág a magyar kormány célkitűzéseivel - emelte ki a PM.
A világszervezet kiadványában kiemeli, hogy a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult: a munkanélküliség továbbra is alacsony, 4 százalék körüli, ami az egyik legkedvezőbb arány a tagállamok között. A szakértők hozzáteszik: a magas foglalkoztatáshoz kapcsolódóan a folyamatosan növekvő reálbérek és a fogyasztói bizalom javulása mind motorjai lehetnek az újraindult növekedésnek - ismertette a PM.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 2 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja