Furcsa vágy ébredt fel az utóbbi időben Molnár Gusztávban, ugyanis szeretett volna a színpadi munkákon túl valami kemény fizikai dolgot végezni. Kijelentette, nem megélhetési bűnözésből döntött a kétkezi meló mellett, de mivel nincs túl sok színházi munkája jelenleg, a hétköznapjait valamivel ki akarta tölteni.
A színész a csütörtöki Mokkában elárulta, belépett egy budapesti Facebook-csoportba, hogy olyan másodállást keressen, ami igazán megviseli. Végül költöztetőnek állt, és nap mint nap bútorokat cipel lakások között.
Másik kedvelt tevékenysége a kertészkedés, amelyet a komlói elvonón szeretett meg, ugyanis ott is volt egy kis kert, amit gondozniuk kellett. Úgy véli, egyébként is közel áll hozzá ez a világ, ugyanis 18 éves koráig egy felvidéki településen élt, és falusi gyereknek tarja magát.