Novák Katalin a háromfős személyzete mellé egy negyedik embert, egy gazdaasszonyt is igényelt.
A háromfős titkárság mellett még egy ember segíti munkájában a volt köztársasági elnököt – számolt be Hadházy Ákos a közössségi oldalán. A független képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, mit talált a parlament belső hálózatán – írja a 24.hu. Az Országgyűlés Hivatala Novák Katalinnak a háromfős titkárságon kívül biztosít egy negyedik beosztottat, egy gazdaasszonyt.
Hadházy Ákos emlékeztetett rá, hogy a titkárságról eddig is lehetett tudni, de hallgattak a gazdaasszonyról (szerinte cselédről, házvezetőnőről), akit a volt államfő élete végéig fizethetnek az adózók. A törvény alapján a titkárság elhelyezéséhez helyiséget kell biztosítani. Az Országgyűlés Hivatala a három titkárnőnek három különálló szobát adott.
– írta a bejegyzésében. Hadházy szerint Novák Katalin akkor is kaphat gazdaasszonyt, ha a saját házában lakik. Novák Katalin államfői megbízatása február 26-án szűnt meg, amikor az Országgyűlés elfogadta lemondó nyilatkozatát, amit a február 2-án kirobbant kegyelmi botrány miatt nyújtott be.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokan nem tudták ezt a magyar nyugdíjakról - pedig sok múlhat rajta Van egy lehetőség, ahol segítenek kiszámolni, hány olyan évünk van, ami beleszámít a nyugdíjunkba.
- Nagy bajba kerülhet a Balatonnál, ha erről nem tud! Hamarosan megkezdődik a szezon, és valószínűleg sokan döntenek úgy, hogy ellátogatnak a Balatonhoz. Azonban ha vonattal utazunk, érdemes odafigyelni.
- Hatalmas fordulat, megrázza Magyarországot, ami a benzinárral történik Ha ez igaz, amit a KSH állít, nagyon fognak örülni az autósok.
- Sokkoló, ami az M6-os autópályán történik, megáll az ész Nemrégiben átadták az M6-os autópálya "kanyartól" a déli határ felé induló szakaszát Bóly és Majs közt, vagyis a 192-es és a 205-ös kilométer között, most pedig azt közölték, hogy az útszakasz ingyenes marad. Legalábbis egy ideig még.