A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a is öles léptekkel halad a korábban közösen megrajzolt vörös vonalak átlépése felé – emelte ki a tárcavezető.
Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba – húzta alá.
A magyar álláspont továbbra is világos, eszerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el.
Ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak
– hangsúlyozta. Leszögezte, hogy Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.
„Mi a következő hetekben, ezen javaslatok tárgyalása során így továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy
- Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből,
- kimaradhasson a fegyverszállításból,
- az ukrán katonák képzéséből,
- és Magyarország kimaradhasson ennek a százmilliárd dollárnak az összegyűjtéséből
- és a háborúba történő belepumpálásából”
– mondta Szijjártó Péter a videóban.
Láthatjuk a világháborús, az atomháborús előkészületeket, láthatjuk ezt az egész őrületet. És ezt csak úgy lehet megállítani, ha június 9-én békepárti politikusokat küldünk az Európai Parlamentbe – emelte ki.