Több lexikális tudáshoz, kevesebb hétköznapi élethez kapcsolódó kérdésre kell számítani.
Idén az új Nemzeti Alaptanterv alapján összeállított feladatsorokat kapnak az érettségiző diákok. Komoly változásokkal kell számolniuk a vizsgák menetében – írta a penzcentrum.hu. Több tantárgy vizsgasora módosul, új témaköröket és feladattípusokat vezetnek be. Az indok: Az Oktatási Hivatal szerint a 2020-tól bevezetett módosított alaptanterv tananyagához a korábbi érettségi nem volt megfelelő.
Átírták az érettségi követelményeket/Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A legnagyobb változás a magyar érettséginél tapasztalható. A Magyartanárok Egyesülete úgy véli, a tantárgy kárára. A matematika és történelem tárgyak csak témakörbeli változásokon mentek át.
A magyar érettségiben nagyobb lesz a hangsúly a tárgyi tudás ellenőrzésén. Az első feladatsorból kihúzzák az érvelést-gyakorlati szövegalkotást, ehelyett egy 20 pontot érő irodalmi tesztet kell írniuk a diákoknak. A második részből az összehasonlító elemzés tűnik el, helyette egy témakifejtő esszét lehet választani.
A lap által megkérdezett tanárok szerint az, hogy kikerült az érettségiből a gyakorlati szövegalkotás vagy az érvelés egy hihetetlen nagy hiba. Úgy vélik, pont az, kimarad ami a hétköznapi élethez, az életben maradáshoz, a munka világához igazán kellene. Ennek helyébe egy műveltségi teszt került, ami lexikális tudást méri fel.
A szóbeli tételekben az eddigi 20 tételből 6 volt kötelező életmű tétel, ezt 10-re emelték. A magyar tanárok szerint már a 6 is lehetetlen volt, de a 10 teljesen elképzelhetetlen. Egyszerűen nem fér bele a tananyagba, hogy szerzők teljes életét megtanítsák a diákoknak.
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azok a diákok, akik szakmát választottak, szintén megdolgoztak azért, hogy eljussanak a vizsgákig, céljuk eléréséhez, ők nem érdemelnének ugyanekkora figyelmet és tiszteletet??
Asztalosok, pékek, cukrászok, szakácsok, cipészek, villanyszerelők, hegesztők, lakatosok, üvegesek, kertészek, varrónők, nővérek, mezőgazdasági gépészek, kőművesek, hentesek , stb... sorolhatnám, mert igen hosszú a lista minden évben!! Szakmunkások nélkül tönkre menne az ország!! Ki csinálna bútort, sütne kenyeret, étterembe, cukrászdába mit ennénk, nem lenne cipőnk, ruhánk, házunk, a mezőgazdaság az állattenyésztés is teljesen össze omlana , de mégsem vesszük észre őket!!
A világ legtermészetesebb dolgának tartjuk( ez a dolguk)!!
NEM!! Igenis most kell tisztelni őket és felnézni rájuk!!
Most kell elmondani nekik: Büszke rájuk egy egész ország, sikeres vizsgát kívánni nekik, támogatni őket, nem pedig háttérbe szorítani őket!!
Remélem sokan elgondolkodnak, hogy a következő években ne legyen már ez a megkülönböztetés és kirekesztés!!
SOK SIKERT KÍVÁNOK MINDEN MOST SZAKMUNKÁS VIZSGÁZÓ DIÁKNAK!
Új hozzászólás