Annál ma már több kell, hogy megírunk két posztot a Facebookra

Itthon is egyre többen érzik a saját bőrükön a klímaváltozás hatásait, és megoldandó problémának is tartják, de a cselekvésre még mindig sokan nem veszik rá magukat. Ugyanakkor több olyan civil szervezet is van, ami radikális megoldásoktól sem riad vissza. A 21 Kutatóközpont Közép-európai Egyetemen rendezett kerekasztal-beszélgetésén Szabó Éva tanító, az Extinction Rebellion klímaaktivistája, Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezető igazgatója; a PET-kupa projektvezetője és Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse arra kerestek válaszokat, hogy hol vannak a klímaaktivizmus határai, hogyan lehet bevonni civileket, és hogyan tudják az érdekeiket érvényesíteni.

A 21 Kutatóközpont egy 2023-as közvélemény-kutatása szerint a magyarok 90 százaléka súlyos problémának tartja a klímaváltozást, 87 százaléka tisztában van vele, hogy ez emberi tevékenység eredménye, 80 százaléka pedig azonnali cselekvést sürget. Az persze kérdés, hogy ez a nagy tömeg hol ad hangot ennek a sürgetésnek, és ha valóban ekkora támogatottsága van a klímaügynek, akkor a szakpolitika miért nem eszerint működik.

A tudósok is máshogy kezdtek beszélni

Ha a médiában ennek nincs is erőteljes lenyomata, a beszélgetés résztvevői szerint a valóban cselekvőknek széles bázisa alakult ki. Hankó Gergely szerint 2017–18 körül került be a mainstreambe az, hogy klímaválság van, és a sajtó is napi szinten kezdett el vele foglalkozni. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentései sokat változtattak a helyzeten, még ha olykor félreinterpretáltak is, a médiamunkásokhoz legalább eljutott az üzenet. „A tudósok elkezdtek egy másik nyelven beszélni, olyan mondatokat kezdtek használni, mint amiket a radikálisnak elkönyvel Greenpeace vagy akár én mondtam addig” – mutatott rá Hankó, mi okozhatta a változást.

Ennek nyomán egyre többen jelentkeztek önkéntesnek a különböző szervezetekhez. Hankó az érzékelte, hogy a érdeklődés mélysége és komolysága is növekedett, és ma már ott tartanak, hogy többeket a kiégéstől kell óvni, mert az aktivista munkát szinte minden más elé helyezik. „Megjelent pár fura civil szervezet is, amelyeknél nincs meg a megfelelő előképzettség, mégis baromi népszerűek lesznek és nagyobb támogatást kapnak, beindult a verseny a forrásokért, az érdeklődőkért.”

Szabó azt mondta, akik hozzájuk csatlakoznak, azok minimum klímaszorongók, de sokan vannak olyanok, akik aktivizmust akarnak. Egyből azt kérdezik, mikor blokkolnak valami létesítményt, odaragasztják-e magukat valamihez vagy lefestenek-e valamit, de ők inkább mindenkinek igyekeznek tudományos hátteret biztosítani, nagyon sok beszélgetéssel.

Nem kell mindenkinek odaláncolnia magát

Szabó Éva elmesélte, hogy neki is hosszú időbe telt, mire eljutott oda, hogy ő is lehet aktivista. „Sokan vagyunk olyanok, akik nem vagyunk erre alkalmasak. Nekem otthon azt tanították, hogy váljak eggyé a fallal, ne tűnjek ki. Nagy-Britanniáig kellett mennem, hogy megtaláljam a szerepemet. Egy Cardiff közeli szénbányát akartunk blokkolni, és előző este már arról susmorogtak, hogy ki az közülünk, aki letartóztatható. Egy idős férfi jelentkezett, hogy ő már dédnagypapa, nem is dolgozik, van ideje, hogy letartóztathassák. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi lesz velem, engem is letartóztatnak?” – mondta Szabó Éva, aki aztán nem sokkal később Angliában már egy nagy szén-dioxid-kibocsátó cég ajtajába feküdt le tiltakozóként, de a Mol egyik rendezvényén is megjelent a színpadon váratlanul.

Egyszer a külügyminisztérium előtt tüntetett, hogy Szijjártó Péter ne kössön gázmegállapodást Szerbiával, és miután feltartóztatták a rendőrök, nem tudott elmenni egy beszélgetésre a diákjai szüleivel. „Ezután mondtam azt, hogy én csak a nyári szünetben vagyok letartóztatható” – jegyezte meg Szabó, aki szerint tévedés azt hinni, hogy mindenkinek ilyen látványos dolgokat kell tennie, hogy változás történjen. Nem mindenki arra való, hogy felmásszon egy hídra, sok más szerepben is lehet dolgozni a klímaválság kezeléséért.

Az önkéntesség sok mindenben megvalósulhat, irodai munkával, molinófestéssel, gyárkéményre mászással, de az is hasznos, ha például valaki meleg italt és ételt szállít a mínusz tízben terepi munkákat végzőknek.

Szabó Éva azt mondta, ők mindig arra törekednek, hogy az akcióik ne legyenek agresszívek és erőszakosak. Ehhez csatlakozott Perger András is. „A Greenpeace arról híresült el, hogy radikálisak az akcióik, de ezek mindig erőszakmentesek. Az egyik első akciója az volt a szervezetnek, hogy néhány hippi kihajózott a Csendes-óceánra, hogy megakadályozza az USA nukleáris kísérleteit, mert azok mind a békét, mind a környezetet veszélyeztetik. Addig erről nem is nagyon tudott a közvélemény, de részben ennek az akciónak a hatására betiltották ezeket a tesztkísérleteket.”

Mind a három szervezet képviselője azt mondta, a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből jelentkeznek hozzájuk önkéntesek, de a Greenpeace-nél az a jellemző, hogy budapesti vagy Budapest környéki huszonévesek adják a magot.

„Mindenkinek meg kellene tennie a maximumot a saját területén, nem lehet kibújni. Kevés olyan élethelyzet van, amikor fel lehet menteni magunkat. A legnehezebb célcsoport a cégvezetők, döntéshozók köre. Nehéz betörni a kis elefántcsonttornyukba. Nehéz őket terepre hívni, pedig arra biztatjuk őket, hogy nézzük meg a vidéket, milyen környezeti ártalmakat lehet ott találni. Bankvezetők olykor elmondják, hogy már alig használnak nyomtatópapírt, van babzsákfotel, be lehet hozni a kutyát, van home office, aztán jövünk mi a szomorú valósággal, és mondjuk, nézzétek meg inkább, hogy miben van a pénzetek” – mondta Hankó Gergely.

Van olyan, hogy magyar klímapolitika?

A beszélgetés résztvevői röviden kitértek a hazai klímapolitikai értékelésére is. Perger szerint több évtizedre visszamenően nagyon gyenge. „Még mindig azt kell magyarázni, hogy ne adj pénzt azért, hogy az emberek gázt fogyasszanak. Nem kell rezsicsökkentés. De mi csináljuk ezt az ostobaságot, mindenfelé dugdossák az eurókat és dollárokat attól félve, hogy majd a magyarok fáznak télen. A politika mindig a rövid távú haszon felé megy. Nem jut el akaratig, hogy inkább arra kéne pénzt adni, hogy leszigeteljük a házunkat. Rossz klímapolitika az, ami a fosszilis energiahordozók felé megy” – mondta a Greenpeace programvezetője.

„Azt a pénzt, amit most kényszerből kifizetünk Oroszországnak, de ez lehetne akár Hollandia vagy Norvégia is, ugyanazt elkölthettük volna értelmes dolgokra is, de az volt a mondás, hogy arra nincs forrás. Most meg hirtelen van? Hogy van ez? Magyarországon továbbra is van pénz gázvezetékekre, gázfúrásokra Békés megyében, hogy négy kilométer mélyről, egyáltalán nem olcsó repesztéses eljárással hozzanak fel gázt, eközben leállítottak leállítottak több százmilliárd forintnyi projektet, aminek az lett volna a célja, hogy vizet juttassanak valahogy a Homokhátságra, ami éppen elsivatagosodik. Adaptálódnunk kellene, hiszen a teleink és nyaraink is egyre melegebbek, de mégis abba rakjuk a pénzt, hogy minél több szén-dioxidot pumpáljunk a levegőbe” – mondta Perger András.

Hankó Gergely is csatlakozott ehhez, szerinte Magyarország egy csomó lehetőséget szalasztott el, a szél- és napenergiát is jobban kihasználhattuk volna, és a körforgásos gazdaságra való átállásban is előrébb lehetnénk. A nemrég kiírt otthonfelújítási programnál is lát hiányosságokat, nem tudja, hogy hová fog kerülni a rengeteg építési és bontási hulladék, pedig ezt is meg kéne tervezni. Ráadásul Hankó arra számít, hogy a gázfogyasztás sem fog érdemben csökkenni, mert arra számít, hogy inkább a komfortot emelik az emberek.

Szabó Éva azt mondta, hogy nem is tudja igazán, hogy mi a magyar klímapolitika, de szerinte sokat elmond a helyzetről, hogy a gyerekek csak harmadik osztályban tanulnak először környezetismeretet.

Kicsiben mindenki elkezdheti

„A két évvel ezelőtti aszálykor, amikor lábon leszáradt a búza, megkérdőjeleződött, hogy a Kárpát-medencében lehet-e úgy élelmiszert termelni, ahogy eddig. Az jó, ha emiatt aggódik valaki, de annál most már több kell, hogy otthon tördeljük a kezünket és megírjunk két posztot a Facebookra. Át kell lépni a komfortzónánkon” – mondta Perger.

Sokszor felmerül kérdésként, hogy mit tehet az egyén a klímaválság ellen. Hankó szerint az első lépés az, hogy el kell kezdeni beszélgetni először mondjuk a szomszéddal, hogy mi az, ami zavarja az embert, aztán együtt csinálni valamit. Hankó úgy látja, ma már nagyon sok mindenhez elérhető tudás van, például hogy hogyan kell komposztálni vagy hogyan lehet zöldséget termelni a teraszon.

Szabó is úgy véli, hogy sok múlik az egyéni döntéseken. Ő mindenkit arra biztat, hogy ne repüljenek. Perger szerint pedig kis lépésekben kell tudatossá válni. „Miért kell megvenni a szupermarketben az ausztrál és chilei bort, amikor 150 kilométerre sem kell menni jobb minőségű és olcsóbb borért. De vonatkozhat ez cipőre és ruhára is. Nézzünk utána, hogy mit jelent a fast fashion, miért kéne lecserélni félévente a ruhatáramat. Amikor bemegyünk a boltba, hozzunk tudatosabb döntéseket” – mondta Perger András, aki azt azért hangsúlyozta, hogy a döntéshozók nélkül nem lesz igazi előrehaladás.

Őket viszont már kicsiben is meg lehet próbálni befolyásolni. „Az önkormányzati választások előtt az indulók ne csak arról beszéljenek, hogy hol lesz játszótér, és mikor kátyúznak. Meg lehet kérdezni őket, hogy mit tesznek azért, hogy ne főjenek meg a gyerekek és az öregek, vagy mit kezdenek egy villámárvízzel?”

A tiltakozások, felkérdezések akár kormányzati szinten is kikényszeríthetnek válaszlépéseket. Perger úgy emlékszik, hogy Orbán Viktor nem sokszor beszélt magától környezeti kérdésekről, de 2020 februárjában a parlament nyitóülésén mégis meghirdette a klímavédelmi akciótervet. A Greenpeace munkatársa szerint jelentős részben azért, mert több tízezres tüntetések voltak korábban klímaügyben. „Azt érzékelem, hogy a 2017 táján induló erős klímamozgalmak miatt már lehet hatást gyakorolni. A politikusok még mindig inkább csak ígérgetnek és kevésbé cselekednek, de mintha kezdenének komolyan venni minket, és már nem csak a kis csendes-óceáni szigeteken” – mondta Perger.

A Greenpeace programvezetője felidézte, hogy 2019 végén a kormány egy, az Európai Unió által kötelezően előírt klímaügyi kérdőívet szinte eldugott a közvélemény elől, de még így is kétszázezren töltötték ki, amivel szintén nyomást lehetett gyakorolni.

Nem sprint ez, hanem ultramaraton

A hallgatóságból valaki felvetette, hogy ha a Greenpeace radikális akciói sem hoztak igazi áttörést, akkor mi hozhat a változást. Perger szerint hiba volna egyetlen szervezetet felelőssé tenni a látszólagos eredménytelenségért. Azt mondta, nem csak látványos akcióik vannak, sokféle szerepet betöltenek. „Olykor annyi is elég, hogy levelet írunk egy polgármesternek vagy egy gyárigazgatónak, hogy ezt vagy azt ne csinálja. Azt várják tőlünk hogy sprinteket nyerjünk, pedig ez inkább egy ultramaraton. Az igazán fontos ügyek, 4-5-15-30 év alatt rendezőnek.”

„Én állandóan elégedetlen vagyok, nap mint nap a kudarcot kell feldolgoznom, de látom a hasznát is a munkánknak, még van víziónk és remény. Ezért is tudok mérges lenni, hogy jönnek a stratégiák és akciótervek, de még mindig nem az átállást finanszírozzuk. Még egyszer elmegyünk a falig, akkor belefejeljük a buksinkat és elgondolkodunk, de a finomhangolás már nem lesz elég” – mondta Hankó Gergely.

Ő úgy fogja fel, hogy az újabb szervezetek, mint az Extinction Rebellion vagy a Fridays For Future, akik talán még radikálisabbak, a társadalom egy újabb szeletét képviselik, és szükség van az ő hangukra is. „Tök jó, hogy vannak a festmények üveglapjaira öntött festékes akciók. Nincs károkozás, mégis rengeteg helyre eljutott az üzenet.”

Csak magunkat gyarmatosítjuk

Ha ma Magyarországon valaki a környezetről beszél, kikerülhetetlenek az akkumulátorgyárak. A beszélgetés végén a hallgatóság soraiból is felvetették, hogy mit lehet velük kezdeni. Hankó Gergely azt mondta, hogy bár nem túl hangosak az ügyben, ők azért dolgoznak, most például azon, hogy találjanak olyan labort, amely elvégzi az alapvető ökotoxikológiai vizsgálatokat.

Perger szerint óriási probléma, hogy az akkugyárak egy sor olyan anyaggal dolgoznak, amelyekre nincs határérték a magyar jogrendszerben. „Magyarország csak saját magát tudja gyarmatosítani, feláldozzuk a környezetünket és az egészségünket, de nem világos, hogy minek a reményében. Úgy erőltetnek ránk egy iparágat, hogy fogalmuk sincs, mivel jár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium készített egy iparági stratégiát, ami tele volt sületlenségeket, de jogszabály szerint ehhez kellett volna egy stratégiai környezeti vizsgálatot is rendelniük. Abból kiderült volna, hogy nincs elég víz, energia és munkaerő ehhez, és talán az is, hogy nincs határérték. Mi akkor tudunk segíteni a helyieknek, ha nincs apátia. Például több mérésünket is úgy végeztük el, hogy helyiek szóltak, mikor és hova érdemes menni.”

Szabó Éva szerint az akkugyáraknál a polgári engedetlenséggel kell élni. „A helyi lakosoknak oda kell menniük, és ne engedjék a megvalósítást. De ők általában kevesen vannak, ezért kell melléjük állni más aktivistáknak is.”

Szabó Éva szerint legjobb a gyerekkorban elkezdeni a környezeti nevelést. A legjobb eszköz a dicséret. „Ha az mondom egy kisgyereknek, hogy úristen, egyedül összeszedted a szemetet a homokozóban, a külső megerősítés belsővé fog válni, és a következő héten már más gyerekek is szedik a szemetet.”

Perger András arról beszélt, hogy mindig keresik azokat a csatornákat, amelyekhez sok emberhez eljuthatnak, és időnként nem várt segítséget is kapnak. Felidézte, hogy Pumped Gabo is jelentkezett náluk, hogy szeretne valamit csinálni, nem csak arról írni, hogy menjetek partizni. „Eljött egy rendezvényre, tartotta a táblát, majd írt egy olyan posztot, hogy: »Gyerekek, baj van, csinálni kell valamit, különben mindannyian mehetünk a csöves hideg Marsra.« Mi nélküle biztosan nem jutottunk volna az ő célcsoportjához, és nem tudtuk volna, hogy milyen mondatokkal találjuk meg őket.”