Szandálszezonra fel! - Íme 3 tipp az ápolt lábakért (x)
2024. máj 2. 11:43
Megszólalt a testbeszéd-szakértő Károly királyról: ilyennek látta az első nyilvános szereplésén
Kamilla királyné és Károly király /Fotó: NorthfotoElmondta, mire utal a királyné viselkedése.
Ezeket láttad már?
Egy brit testbeszéd-szakértő szerint Károly király boldognak tűnt, hogy újra munkába állhat, amikor először jelent meg nyilvánosan rákdiagnózisa óta. Felesége, Kamilla társaságában látogatott meg egy onkológiai klinikát, ahol emelt fővel járt, ami azt jelzi, hogy jól érzi magát, és örül, hogy újra munkába állhat.
A testbeszéde végig következetes volt, ami azt sugallta, hogy ura a helyzetnek, és minden másodpercét élvezi annak, hogy újra emberek között lehet
- mondta Darren Stanton, aki szerint az uralkodó jó hangulatban volt, őszinte volt a mosolya. A fejét magasan tartotta, a vállát hátrahúzta, ez azt mutatja, hogy erősnek érzi magát, és készen áll arra, hogy belevesse magát a munkába.
A szakértő szerint Károly erős, elkötelezett szemkontaktust tartott Kamillával és a közönséggel, ami azt mutatja, hogy magabiztos. A királyi pár közti harmóniáról is beszélt: Kamilla is magabiztosnak és boldognak tűnt, és gesztusai arról árulkodtak, hogy érzelmileg egy hullámhosszon vannak. A királyné viselkedésével egyértelműen férjét támogatta.
Ezeket olvastad már?
Közölték a szomorú hírt Károly királyról: sokan összetörtek, sokan nem hiszik el, hogy ez igaz Tóth Gabiék, Kucsera Gáborék és Peller Annáék után már ők is? Itt az újabb sztárválás Friss: megszólalt Katalinról Kamilla királyné, ezt mondta Jön a baba Kulkáéknál: "János nagyon izgatott, és már alig várja" Hát mégis igaz! Válik Jennifer Lopez és Ben AffleckKövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Kíváncsi mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Megmutatjuk (x)
Önnek csak egy apróság, de másnak az élete - így segíthetünk a plazmaadással (x)
C-vitamin tippek – hogy bombaformában légy a strandszezonra (x)
Ön felteszi magának ezeket a kérdéseket mielőtt döntést hoz? (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
Hajlamos a hüvelyi fertőzésekre? - Ez segíthet (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Kizárólag erős idegzetűeknek! Új felvétel került elő a Robert Fico elleni merényletről, tisztán látni mindent (18+)
Eltűnt Kucsera Gábor
Elvitték a rendőrök Robert Fico merénylőjének feleségét – videó
Vérontás Kapuváron: holtában is egymás kezét fogta a meggyilkolt anya és kislánya
„A fél város azt hiszi, hogy gyilkos vagyok” – Bilincsben vitték el a férjet, pedig nem ő végzett a családjával Kapuváron
LEGOLVASOTTABB
Közölték a szomorú hírt Károly királyról: sokan összetörtek, sokan nem hiszik el, hogy ez igaz
Friss: megszólalt Katalinról Kamilla királyné, ezt mondta
Tóth Gabiék, Kucsera Gáborék és Peller Annáék után már ők is? Itt az újabb sztárválás
Így tudatta a Palota a szomorú hírt
Mi történik itt? Hiába közös a gyermek, Meghan döntött, határozott nemet mondott Harrynek