„Elültetjük a magot, és óvatosan dédelgetjük”

Bár a nevelőszülők csak ideiglenesen jelennek meg a gyerekek életében, mégis óriási a szerepük abban, hogy a többnyire súlyosan traumatizált kicsik biztonságban érezzék magukat és megismerkedjenek a család, a gondoskodás fogalmával. Magyarországon több olyan hálózat is működik, amelyik nevelőszülőket képez, és gondoskodik a családjukból kiemelt gyerekek elhelyezéséről, köztük az SOS Gyermekfalvak, ahol jelenleg 92 nevelőszülő gondoskodik 230 gyerekről.

Jenei Ilona nemcsak egy közülük, de az elmúlt három évben ő nyerte el a az SOS budapesti régiójában az év nevelőszülője címet. Ilonának nem született saját gyereke, de az anyaság olyan erős vágya volt, hogy hat évvel ezelőtt örökbe fogadott két kislányt. Mindössze két hónap van köztük, az egyikük 3, a másik 5 napos kora óta él vele. „Nagyon büszke vagyok rájuk, nekem ők a mindeneim! Sokan félnek attól, hogy más gyerekét kell nevelni, de a gyerek az gyerek. Nem attól lesz családtag valaki, hogy vér szerinti a kapcsolat” – mondja mosolyogva. Az örökbefogadás után sokszor bukkant fel előtte az SOS Gyermekfalvak hirdetése, amelyben nevelőszülőket kerestek, és úgy döntött, hogy belevág, mert számára az jelenti a boldogságot, ha otthont teremthet rászoruló gyerekeknek. Az első élménye mindjárt nagyon keményre sikerült: egy 2,5 éves kislány került hozzá intézetből, akinek az apukája agresszíven lépett fel vele szemben az első kapcsolattartás alkalmával, de Ilona nem hátrált meg, nem volt kérdés számára, hogy kitart az elhatározása mellett. Áldozatos munkájának köszönhetően végül nyolc hónap alatt sikerült hazagondozni a kislányt. „Persze frissen kikerülve a képzésről azért ez nehéz volt, de jól tudtam kezelni a helyzetet, és ott volt mellettem a gyám és a nevelőszülő tanácsadó is. Ez is fantasztikus az SOS csapatában, hogy soha nem hagynak minket magunkra, mindenben maximálisan támogatják a munkánkat.”

Most éppen három kicsi nevelkedik Ilonáéknál, két kisfiú és egy kislány – mindannyian többszörösen hátrányos helyzetűek. Bence (a gyerekek nevét adatvédelmi okokból megváltoztattuk – a szerk.) 3,5 éves, egy éve érkezett a családba. Többször került gyermekotthonba, a szülei között finoman fogalmazva nem harmonikus a kapcsolat, sőt börtönt is megjártak, bár most már szabadlábon vannak, és tartják a kapcsolatot a gyerekkel. Máté 19 hónapos, szívbeteg, csecsemőkorában a kórházban hagyta az anyja, azóta Ilona neveli. Hozzáteszi: természetesen nem kötelező beteg gyereket vállalni egy nevelőszülőnek, eldöntheti, hogy képes-e gondozni egy speciális igényű kicsit. Az alapítvány mindenben támogatja ebben a nevelőszülőket, biztosítják az orvosi ellátást, gyógykezelést, ha szükséges, pszichológust, fejlesztő foglalkozásokat. Mátéval például rendszeresen kell járni Dévény-tornára és szívkontrollra, de ha rosszul van, akkor hirtelen rohanni kell vele a sürgősségire. Ilyenkor persze szükség van segítségre, hiszen Ilona minden gyerekével ott marad a kórházban, mellette van, amíg bent kell maradnia. „Én nevelem, én gondozom, ha odaadom egy vadidegennek, az nem fogja tudni, most éppen miért sír, mit szeretne.” Szerencsére nagy a család, külön lakrészekben, de egy épületben lakik vele az édesanyja, a két lánytestvére és a párjaik, így tehát mindig van valaki, akit lehet riasztani, ha vigyázni kell a kicsikre. Ha nem így lenne, akkor pedig az alapítvány támogatására számíthatna, ilyen átmeneti időszakokra ők biztosítanak helyettes nevelőszülőket.

A család legfiatalabb tagja Lili, Máté 9 hónapos húga, ő kifejezetten az édesanya kérésére került Ilonához egy hónapos korában, hogy a testvérek egy helyen éljenek. Róla is kiderült időközben, hogy nem egészséges: a látása nincs rendben, a mája nem működik megfelelően, a fején pedig egy haemangiomája (jóindulatú érdaganat – a szerk.) van.

Ilona megnyugtat minket, hogy a lányai nagyon jól érzik magukat ebben az élethelyzetben. „Még nem értik pontosan, mit jelent az, hogy anya nevelőszülő is, ők azt látják, hogy valamennyi ideig itt vannak nálunk más gyerekek is. Abszolút nem féltékenyek, nekik ez természetes. Játék közben persze előfordul, hogy összekapnak egy-egy játékon, de ez az ő korukban teljesen érthető. De figyelek arra, hogy csináljunk csak anya-lánya programokat is, például nagyon szeretnek színházba menni, rengeteg előadáson voltunk már. Most éppen Mamma mia-lázban égnek, és bár május végére már megvannak a jegyek, de még nem merem elárulni nekik, mert akkor minden nap azt hallgathatnám, hogy még hányat kell addig aludni.”

Náluk nincsenek tabuk, bármit kérdezhetnek, mindegyik gyereknek az ő szintjén igyekszik válaszolni. Azt is nagyon fontosnak tartja, hogy amikor elkerül tőlük egy gyermek, el tudjanak búcsúzni egymástól. „Nekünk itt maradnak az emlékek, utána még beszélgetünk róla, és aztán érkezik egy újabb gyermek, akit szintén nagy örömmel fogadunk. A nevelőszülő munkája nem látványos. Megkapunk egy gyereket, aki traumatizált, magába fordult, nem játszik, nem mer nyitni, és amikor hazaadjuk, egy mosolygós, életvidám gyermek lesz belőle. Itt elültetjük a magot, és óvatosan nevelgetjük, dédelgetjük, hogy szép virág legyen belőle.”