„Le Marietta 2020-ban létrehozta a főpolgármesteri hivatal részvételiséggel foglalkozó osztályát, és elindította a főváros közösségi költségvetési programját”

Hirdetés

– büszkélkedik az európai parlamenti listájának vezetőjével a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely nemrég bejelentette, összegyűjtötte a választási induláshoz szükséges ajánlásait. Ebből is jól látszik, hogy bármennyire igyekszik magát függetleníteni a viccpárt Karácsony Gergelytől, a vezető politikusai között olyanok is vannak, akik Karácsonyéknak dolgoznak, illetve a főpolgármester szekerét is tolják. Nem véletlen, hogy nem indítottak ellene főpolgármester-jelöltet sem.

Le Marietta, a Kutyapárt EP-listájának vezetője ráadásul egy olyan program létrehozásáért kaphatott a fővárostól megbízást, amely teljes kudarcnak bizonyult, hiszen a többmilliós Budapesten csak alig néhány ezren szavaztak a fővárosi közösségi költségvetés lakossági ötleteire.

A megvalósuló javaslatok ugyanakkor sok esetben tévedésnek vagy fölöslegesnek bizonyultak, miközben százmilliókat költöttek el ezekre a fővárosi adófizetők pénzéből.

Erre a programra hivatkozva valósították meg például a hírhedt pollerekkel (Geri-karókkal) elkerített biciklisávokat az Üllői úton, és terveztek ilyeneket a Nagykörútra is. Erről egy háttérbeszélgetés tanúsága szerint még maga Karácsony Gergely is elismerte, hogy elhibázott lépés volt. 

Olyan ötletek is nyertek a pályázatokon, mint közvécék létesítése, amelyekből igen kevés valósult meg. A legismertebb Karácsony-féle közvécé a Blaha Lujza téren található, amely hamar prostituáltak és szerhasználók búvóhelyévé vált. Nem működött a hajléktalanokat bérlakáshoz juttató program sem, mert ez ellen tiltakoztak a lakók.

Korábban írtuk

Az eredeti cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható IDE kattintva.