Az engedélyek megszerzése után tavasszal két helyszínen végeznek a talaj teherbíró-képességének felmérésére alkalmas kutatófúrásokat, felszíni geofizikai méréseket. A szakemberek több hete dolgoznak a Heves vármegyei Markaz térségében. A munkálatok a kutatási, erdőhasználati és egyéb engedélyek birtokában a borsodi területen, Nagybarca-Sajóivánka-Vadna szomszédságában is megindulnak.
Már az előkészítésnél kiemelt szempont, hogy a teljes folyamat a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon. A gépek a fúrási pontok mindegyikét meglévő erdei és mezőgazdasági utakon közelítik meg, azok szükség szerinti javítása, megerősítése után. A földmintákat laborban elemzik majd, az eredményeket beépítik a szivattyús energiatározó idén elkészülő megvalósíthatósági tanulmányába.
A tervek szerint az első hazai SZET 600 megawatt beépített kapacitással jöhetne létre, 6 órás energiatermelésre lenne képes, ennyi idő alatt folyna át a víz a felső tározóból az alsóba. A felelős vízgazdálkodás érdekében a vízfelszín egy részét úszó napelemtáblákkal fednék le, amelyek a párolgást mérsékelve óvják meg a medencék vizét.
A közelmúltban már két másik helyen is megkezdték a próbafúrásokat, erről az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk részletesen:
Címlapkép forrása: René Lorenz via Getty Images