A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat?
A kormány ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarország gazdasága újra erős legyen, a magyar embereknek legyen munkája, és a bérek tovább növekedjenek - mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő a munka ünnepén a kormány közösségi oldalán közzétett videóban. Nem becsüli meg az állam a dolgozóit - mondta ezzel egyidőben Bakos Bernadett ellenzéki politikus, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.
Vitályos Eszter azt mondta, május 1-jén a munkát és mindazon magyar embereket ünnepeljük, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország erősödjön. Közölte, a kormány a dolgozó szülőket családtámogatásokkal segíti. "2010 óta ennek köszönhetően növekedési pályára állítottuk a gazdaságot, közel harmadára csökkentettük a munkanélküliséget, egymillióval több embernek adunk munkát. Csökkentettük a munkát terhelő adókat" - emelte ki.
Kitért arra, hogy Magyarország ma foglalkoztatásban az uniós élmezőny első harmadában van, 4,7 millió ember dolgozik. A regisztrált álláskeresők száma harminc éve nem volt olyan alacsony, mint most, alacsonyabb a munkanélküliség, mint Ausztriában, Belgiumban vagy akár Svédországban.
A szóvivő azt mondta, a kormány a járványtól és a tartós háborús helyzettől is meg tudta védeni a magyar emberek munkahelyeit, és folytatta a béremeléseket. A rendkívüli háborús kiadások ellenére is emelték a tanárok, az óvónők, az ápolók, az orvosok, a katonák, a rendőrök és a vasúti dolgozók bérét. Hozzátette, a fiatalok munkavállalását külön bérprogramokkal és 25 éves kor alatt szja-mentességgel is segítik. A fizetések vásárlóerejét gyengítő háborús inflációt mostanra letörték, és a legfrissebb adatok szerint az EU-ban a második legnagyobb a magyar gazdasági növekedés.
Bakos Bernadett: az állam nem becsüli meg a dolgozóit
Bakos Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője szerdán Budapesten a munka ünnepe alkalmából tartott - a párt közösségi oldalán is közvetített - sajtótájékoztatón hozzátette, a költségvetés évről évre arról tanúskodik, hogy a kormány rengeteg támogatást ad multinacionális cégeknek, lehetővé teszi, hogy elkerüljék, az amúgy is alacsony közterheket is, míg a munkavállalóknak még az inflációt követő béremelésre sem szán elég forrást. Ez szörnyű következményekkel jár a közszféra szolgáltatásaira, az oktatásra, egészségügyre, szociális szférára és a gyermekvédelemre.
Megemlítette, hogy az elmúlt időszakban több baleset történt a kormány által támogatott akkumulátoriparban. "A kormánynak nem csak az a feladata, hogy pénzzel pumpálja a számára kedves iparágakat, hanem az is, hogy a törvény erejével garantálja a munkavállalók biztonságát" - jelentette ki. Utalt arra, hogy az LMP ezért a munkavédelmi törvényeket szigorító módosítást kezdeményezett. Javaslatuk szerint akár meg is lehetne szüntetni egy cég tevékenységét, ha nem tesz eleget a munkavédelmi követelményeknek - mondta.
Beszélt arról is, hogy az év elején Lázár János építési és közlekedési miniszter "a közlekedésben dolgozók bérkövetelését erőből törte le". Bakos Bernadett hangsúlyozta, azt várják a kormánytól, hogy erősítse meg a munkavédelemről szóló törvényeket, "ne a multikat támogassa közpénzből", hanem biztosítsa a megfelelő béreket a közszférában, a magyar munkavállalók egészségét, képzését és biztonságát.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja