11 vármegyére adtak ki riasztást.
A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de emellett több órás napsütés is várható. Délelőtt kevés, majd délutántól több helyen számíthatunk ismétlődő záporra, zivatarra. Helyenként intenzív, nagyobb mennyiségű csapadék is előfordulhat. Legkisebb eséllyel az északkeleti harmadban eshet.
A délkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Csütörtök reggelig a záporok mellett a Dunántúl területén néhol zivatar sem kizárt. Főleg a délutáni óráktól az ország nyugati felében zivatarok alakulhatnak ki. A zivatarok környezetében lokálisan intenzív csapadék, átmeneti szélerősödés és apró szemű jég is előfordulhat.
Csütörtökön az egymást követő cellákból helyenként, elsősorban a Dél-Dunántúlon 20-30 mm csapadék is összegyűlhet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Orbán Viktor: baloldali aktivista kísérelte meg meggyilkolni Ficót Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Robert Fico ellen szerdán követtek el merényletet Nyitrabányán (Handlova), a kihelyezett kormányülést követően. Beszámoltunk arról is, hogy a szlovák miniszterelnök már egy hónappal ezelőtt megjövendölte, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor erőszakba fordulnak a dolgok északi szomszédunknál. Akkor a párt képviselőjét, Erik Kaliňákot fenyegette meg egy ismeretlen személy a nyílt utcán.
- Mi történhetett? Hatalmas tűz pusztít Vértesszőlősnél A naphire.hu olvasója által rögzített felvételen látni, ahogy a vasútállomás közelében óriási lángokkal ég a nádas és a szántóföld.
- Most jött a hír, semmi jót nem tartogat számunkra a pünkösdi időjárás Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén: pénteken jelentős mennyiségű esőre és zivatarokra van kilátás, majd szombattól gomolyfelhős-napos idő várható, Pünkösdhétfőn azonban ismét többfelé alakulhat ki zápor, felhőszakadással kísért zivatar. A hőmérséklet csúcsértéke a hétvégén 24 Celsius-fok körül várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
- Döbbenetes dolog történik Orbán Viktor szülőfalujában, értetlenül állunk Csak a Fideszre lehet szavazni Orbán Viktor gyermekkorának egyik legfontosabb helyszínén.