Gergely Róbert egy legendás erotikus filmnek köszönheti karrierjét: ezzel lett ismert
Gergely Róbert énekesi karrierje az Emmanuelle című filmnek köszönhetően indult be.
Gergely Róbert színészetet tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd az ezt követő években több vidéki és fővárosi Színházban is megfordult. Az igazi ismertséget azonban nem a szerepek, hanem az 1994-ben kiadott Mr. Emmanuelle című dal hozta meg neki.
A 65 éves színész-énekes a Szerencsekerék adásában mesélt arról, mennyi mindent köszönhet a híres dalnak.
Gergely Róbert és az Emmanuelle
Gergely Róbert épp szabadúszóként dolgozott, így munka és pénz szűkében volt, amikor a szerencsének köszönhetően megtalálta egy különleges lehetőség.
- Annak idején megjelent a Filmslágerek magyarul című összeállítás, amin magyar énekesek, zenekarok filmslágereket énekeltek, és akkor nekem az Emmanuelle jutott. Egy bizonyos estén levetítette a Magyar Televízió az Emmanuelle című erotikus filmet. Senki nem hitte el Magyarországon, hogy ezt le fogják adni, hiszen ez egy soft pornó tulajdonképpen - mondta Gergely Róbert.
- Akkor engem megkértek, hogy jöjjek be a televízióba élő adásba, és még mielőtt levetítették ezt a filmet, én elénekeltem ezt a dalt - emlékezett vissza a színész, aki szerint hatalmas szerencse volt, hogy emiatt rengeteg néző ismerhette meg dalát.
Gergely Róbert szerint ez az erotikus film és a dal nem pecsételte meg a sorsát, hiszen az évek alatt rengeteg különböző színházi szerepet kapott hírnevének köszönhetően.
Tiszta Julia Roberts a Micsoda nő!-ből: Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége a vörös szőnyegen így ragyogott
Ernyey Béla és felesége egy lovasklub rendezvényére voltak hivatalosak. Dóra szettje ennél stílusosabb nem is lehetett volna.
ElolvasomDilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- molnár anikó