Hirdetés

Már dolgoznak a tudósok egy sokkal egészségesebb fehér kenyér előállításán

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

A tudósok egy olyan új kenyértípust próbálnak létrehozni, amely ugyanolyan egészséges, mint a teljes kiőrlésű kenyér, de kinézetre és ízre olyan, mint fehér társa.

A fehér kenyér kedvelőinek szánt projektet a brit kormány finanszírozta, hogy javítsa az élelmiszerek egészségre gyakorolt hatását.

A kutatók azt tervezik, hogy kis mennyiségű borsót, babot és gabonaféléket adnak a kenyérkeverékhez, valamint korpát és búzacsírát, amelyeket általában eltávolítanak a fehér lisztből – írja a BBC.

A kenyérgyártók a múltban úgy próbálták egészségesebbé tenni fehér kenyereiket, hogy korpát adtak a liszthez, de a vásárlóknak nem tetszett az íze és az állaga sem.

A kutatási projekt még korai stádiumban van.

Dr. Catherine Howarth, az Aberystwyth Egyetem munkatársa, a kutatás egyik vezetője elmondta, hogy a tudósok megkezdték a meglévő fehér liszt részletes kémiai összetételének elemzését.

Elmondta, hogy a cél a teljes kiőrlésű kenyér tápértékének a teljes kiőrlésű kenyér szintjére való emelése, ugyanakkor a fehér kenyér ízének és állagának megőrzése is fontos számukra.

Kiemelte, ehhez kisebb mennyiségben vissza kell adni a búzacsírát és a korpa egy részét, amelyet a malomipari folyamat során kivesznek, valamint más, vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban gazdagabb gabonaféléket, például quinoát, teffet, cirokot és kölest kell hozzáadni. A zöldborsó és a csicseriborsó extra fehérjét biztosítana.

„Pontosan ki akarjuk deríteni, hogy milyen vitaminok és ásványi anyagok vesznek el az őrlési folyamat során” – mondta Dr. Howarth.

„Más gabonafélék felhasználásával növelhetjük a vas-, cink- és vitamintartalmat, és ami a legfontosabb, a rosttartalmat, mivel a fehér kenyérben nagyon kevés rost van, ami nagyon fontos az egészség szempontjából”.

Miután Dr. Howarth előállt néhány lehetséges receptúrával, Chris Holister, a Shipton Mill gloucestershire-i lisztgyártó cég termékfejlesztési menedzsere kenyérré alakítja azokat.

„A legtöbb ember tudja, hogy a teljes kiőrlésű kenyér egészségesebb, de sokakat elriaszt az íze, vagy mert nem ehhez vannak szokva, és egyszerűen nem érdekli őket” – mondta a kihívásról.

A végső lépés az lesz, hogy az új kenyeret az embereken tesztelik, hogy meg tudják-e különböztetni a szupermarketek szeletelt fehér kenyereitől.

A reményeik szerint körülbelül két év múlva már a szupermarketek polcaira kerülhet a termék.

A kutatócsoport úgy véli, hogy megközelítésük sikeres lesz, mivel csak a korpa belső rétegét adják hozzá, amelynek nem túl erős a színe és az íze sem. Azt mondják, hogy kevesebbet kell majd hozzáadniuk belőle, mert más, nagy tápértékű, de kevésbé erősen ízesített gabonaféléket használnak.

A fehér kenyérhez a törvény szerint ásványi anyagokat és vitaminokat kell hozzáadni, hogy pótolják a finomítási folyamat során elvesző jótékony hatású anyagokat. Dr. Amanda Lloyd, aki Dr. Howarth-tal és Holisterrel dolgozik együtt, azonban úgy véli, hogy a természetes összetevők használata még egészségesebbé tenné a szeletelt fehér kenyeret.

„Ha javul a standard zsemle kenyér tápanyagtartalma akkor az emberek életminősége és egészségi állapota is javulni fog” – mondta Dr. Lloyd.

Tim Lang, a City University élelmiszer-politika professzora, aki független a kutatócsoporttól, azt mondta, hogy a munka fontos előrelépés lehet az emberek egészségének javításában.

„A britek több mint egy évszázada „szerelmi viszonyban” vannak a fehér kenyérrel, és a táplálkozási szakemberek régóta szeretnék elérni, hogy minél többen fogyasszák a teljes kiőrlésű gabonát” – emelte ki. „Az új kutatás igazán érdekes megközelítésnek tűnik ennek megvalósításához”.

„A kritikusok azt mondanák, hogy ezzel becsapják az embereket, hogy javítsanak az étrendjükön, de a táplálkozási szakemberek szerint mindegy hogyan, csak az a fontos, hogy lenyomják az emberek torkán és javuljon az egészségük!”.

„De még nem tudni, hogy ez az új megközelítés működni fog-e” – tette hozzá.

A Brit Diabétesz Szövetség (BDA) szerint a szívbetegségek, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata akár 30 százalékkal is alacsonyabb lehet azoknál, akik rendszeresen esznek teljes kiőrlésű gabonát, és a bélrák kockázata is csökkenhet.

A BDA szerint a felmérések azt mutatják, hogy a felnőttek 95 százaléka nem eszik elég teljes kiőrlésű gabonát, és közel minden harmadik ember egyáltalán nem jut hozzá.

Chris Holister szerint ez nem volt mindig így.

„Régebben úgy volt, hogy a fehér kenyér a felsőbb osztály számára volt elérhető, mert finomított termék volt, és sokkal drágább, mint a teljes kiőrlésű kenyér. Így ez oda vezetett, hogy mindenki más fehér kenyeret akart, mert jobban nézett ki” – idézte fel.

„Aztán néhányan visszaváltottak a másik irányba, amikor a kutatások kimutatták, hogy táplálóbb a teljes kiőrlésű kenyér”.

De Chris nem hiszi, hogy a kör bezárulna, mert olyan sokan megszokták, hogy szeletelt fehér kenyeret esznek.

„A fehér kenyér sokkal olcsóbb, mint a teljes kiőrlésű, mert a cégek ennek előállítására vannak berendezkedve. És a legtöbb ember is ehhez van hozzászokva”.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés