Most már nyilvánvaló, hogy miután az Egyesült Államok ismét temérdek pénzt küld a háború folyatásához, a rombolás is folytatódni fog. Települések százai váltak és fognak a földdel egyenlővé válni. Ráadásul közben Kelet-Ukrajna a világ legnagyobb temetőjévé változik át.
Kő kövön nem marad az orosz–ukrán háború nyomán + videó
A pusztítás olyan mértékű, hogy ötven év is kevés lesz annak a helyreállításához. Nem beszélve az ehhez szükséges nyugati támogatásokról, mely Ukrajnában olyan gyorsan párolog el, mint egy pohár víz a Szaharában.
A rombolás és az értelmetlen gyilkolás mértéke európai embernek felfoghatatlan. A napokban Anatolij Sarij, korábban Spanyolországba menekült, ukrán blogger tette közzé Telegram-csatornáján az alábbi felvételeket. Csak erős idegzetűeknek:
Avgyijivka közelében egy ukrán lőállás mentén haladtak végig az orosz katonák, akik videóra vették a több száz ukrán elesett katonát, akiket senki sem temetett el. Mindez csak egy bombázás után. A holttesteket azonban az ukrán erők hátrahagyták, mert feltételezhetően az egység többi tagja az életét mentette.
Az ukrán emberveszteségek mellett, melyeket a szakértők több mint félmillióra tesznek, hatalmasak a polgári infrastruktúrát ért károk. Aki tehette, elmenekült, a felperzselt föld ugyanis alkalmatlan az életre. Az alábbi felvételeken jól láthatjuk a rombolás mértékét:
A háború következtében tehát Kelet-Ukrajna több mint egy emberöltőre bizonyosan lakhatatlanná válik. Amíg azonban Zelenszkijék köreit gazdagítja a véget nem érő pénzcsap, a pusztítás csak folytatódni fog.
További Külföld híreink
A kijevi elit ugyanis már rég felvásárolta Európa legszebb tengerparti ingatlanjait és palotáit, melyeket a háború előtt tudatosan kimenekített gyermekeik most is élveznek. Az egyszerű állampolgárnak, Iván Ivánovicsnak azonban meg kell halnia az ő gazdagodásukért.
Az is kétséges, hogy egyáltalán újjáépítik-e ezeket a városokat, hiszen a Nyugat csak a háborút finanszírozza, az ukránok esetleges jólétéből már nem lesz semmilyen haszon.
További Külföld híreink
Így tehát várhatóan, aki az országban marad, az is annak biztonságosabb, nyugati részére fog költözni. Kárpátalján már most érezhető a lakosságcsere, amit az ukrán hatalom az elmúlt hónapokban lehetővé tett. Egy csapásra megoldódik a Kijev szemében mindig is renitens és mentalitásában más Kárpátalja ügye: határzóna-engedély a határ menti falvakban, ellenőrző pontok sokasága, más megyékhez képest tízszeresére felerősített mozgósítás – mindez Ukrajna ajándéka az európai mentalitású Kárpátalja számára.
Borítókép: Óriási pusztítást okoz az orosz–ukrán háború (Fotó: NurPhoto via AFP/Viacheslav Madiievskyi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzakértő: Június 9-ig a Robert Fico elleni támadás uralja a kampányokat
Öllös László politológus szerint aligha tudja együttműködésre sarkallni a pártokat a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet.
A VSquare néhány nappal a Fico-merénylet előtt is hergelt a kormányfő ellen
A Tűzfalcsoport elemzése.
„A háborúpárti baloldaliak egy része olyan gyűlöletbeszédet alkalmaz, amely a fizikai erőszak valószínűségét is megnövelheti”
Baloldali hergelések után merénylet: mi szab ennek határt?
Deutsch Tamás: Várom az EP-listavezetői vitát
„A nemzeti érdekeinket védő első frontvonal Brüsszelben húzódik, és ezen egyetlenegy helyen sem tudott áttörni a bürokrácia.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lángol egy családi ház Erdőkertesen
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
„Szégyellje magát Orbánisztán, itt csak gyűlölet van, ez nem Ausztria, ez itt a Külső-Balkán!” – Igen? Akkor nézzük a tényeket!
Másodfokú riasztás lépett életbe: ezeket a vármegyéket érinti
Megbántam az előző posztom elhamarkodott előítéletét a maffiáról
Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
NBA: 45 pontos kiütés! A Minnesota kiharcolta a hetedik meccset a címvédő ellen
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Elszabadul a pokol
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzakértő: Június 9-ig a Robert Fico elleni támadás uralja a kampányokat
Öllös László politológus szerint aligha tudja együttműködésre sarkallni a pártokat a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet.
A VSquare néhány nappal a Fico-merénylet előtt is hergelt a kormányfő ellen
A Tűzfalcsoport elemzése.
„A háborúpárti baloldaliak egy része olyan gyűlöletbeszédet alkalmaz, amely a fizikai erőszak valószínűségét is megnövelheti”
Baloldali hergelések után merénylet: mi szab ennek határt?
Deutsch Tamás: Várom az EP-listavezetői vitát
„A nemzeti érdekeinket védő első frontvonal Brüsszelben húzódik, és ezen egyetlenegy helyen sem tudott áttörni a bürokrácia.”