A tiltakozók nem tartották be a Columbia egyetem rektorának felhívását, miszerint hétfő délután 14 óráig számolják fel a palesztinpárti sátortábort a campuson. Texasi és kaliforniai egyetemeken is történtek letartóztatások.
A rohamrendőrség egységei New Yorkban kedd éjjel benyomultak a Columbia Egyetem palesztinpárti tüntetők által elfoglalt főépületébe, ahol több tucatnyi embert vettek őrizetbe hatósági források szerint.
A New York-i rendőrök behatolnak a Columbia Egyetem épületébe Fotó:AFP
Az MTI azt jelentette, a rendőrök az ablakokon keresztül jutottak be az épületbe, ahonnan három órán belül eltávolították a tüntetőket.
Minouche Shafik, az egyetem rektora közzétett egy levelet, melyben arra kérte a rendőrséget, maradjon a campuson a diplomaosztó ünnepségig, és biztosítva a helyszínt, hogy az eseményig további rendzavarás ne történjen. Shafik sajnálja, hogy a rendőrség segítségét kellett igénybe vennie. Leszögezte, osztja Eric Adams, New York-i polgármester véleményét, aki nem sokkal korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tüntetők között külső agitátorok is vannak.
A palesztinpárti tüntetők egyes csoportjait Katar finanszírozhatja. Az emírség az amerikai oktatási intézmények jelentős pénzbeni adományozójává vált az utóbbi években. Katar jelentős összegeket ad az amerikai szélsőbalos csoportoknak, akik furcsa frigyre léptek a Muszlim Testvériség nevű iszlamista szervezettel– írja az Euronews.
A rendőrség keddi beavatkozása csak az egyetem vezetésének engedélyével volt lehetséges, az intézmény ugyanis magánterületnek számít.
Az Egyesült Államokat felkavaró egyetemi tiltakozásokat szervező Diákok az Igazságért Palesztinában elnevezésű szervezet országos központja már a rendőrségi erősítés megjelenésekor üzenetet tett közzé a közösségi médiában, amelyben minden támogatóját a Columbia Egyetemhez hívta. Az egyetem környékén a késő esti órákban több száz fős tömeg tüntetett a palesztinok pártján, illetve Izrael, valamint a rendőrség ellen.
Kedd estére feszültté vált a helyzet egy másik New York-i felsőoktatási intézmény, a City College of New York előtt is az Izrael-ellenes tüntetők és a rendőrség között.
Texasban és Kaliforniában is voltak letartóztatások
A Texasi Egyetem austini campusán is történtek letartóztatások történtek hétfőn. Kedden aztközölték, hogy az őrizetbe vett 79 tiltakozó közül 34 diák, a többiek nem tartoznak az intézményhez.
A Kaliforniai Állami Műszaki Egyetemen egy oktató is volt a hétfőn őrizetbe vettek között. A professzor közölte, elutasítja az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését, és éhségsztrájkot kezd minden vád ejtését követelve. Az intézményben egy csoport elfoglalt egy épületet, amelyet "Intifáda-épületnek" neveztek el, és elbarikádozták magukat. A hatóság beavatkozása során 25 embert vettek őrizetbe.
A Fehér Ház kedden közleményben ítélte el a Columbia Egyetem épületének tüntetők általi elfoglalását, valamint az általuk használt "Intifáda" kifejezést, amely a palesztinok Izrael elleni felkelését jelenti.
Trump Bident okolja a tüntetések eldurvulásáért
A Columbia Egyetemnél kialakult tiltakozásokra Donald Trump New Yorkban reagált bírósági tárgyalása előtt tett rövid nyilatkozatában kedden, még az őrizetbe vételek előtt. A republikánus elnökjelölt kedden Joe Bident és politikáját tette felelőssé az amerikai egyetemeken kialakult helyzetért és tüntetésekért.
A tüntetések elmúlt két hetében az őrizetbe vettek száma már meghaladta az ezret az Egyesült Államokban.
csak orbánnak tilos ez?
Biztos tudsz spanyolul is - loco en el coco (meg amit akartok)
www.youtube.com/watch?v=FqR7nolxn1c
A szólásszabadság ugyanis nem azonos a rombolás szabadságával!
- persze 0rbán a hibás,hogy csupa sültbolondokkal vette körbe magát !