Az önkormányzati választások a bal- és jobboldali pártok számára vízválasztó lehet, olyannyira, hogy akár nagykoalíciót kell kötniük. Legalábbis Magyar Péter így gondolja.
Illusztráció: 123rf.com
A Tisza Párt kampányrendezvényén derült ki: saját listát állítanának Budapesten. Ám nem érnék be ennyivel. Magyar Péter szerint olyan jól szerepelnek, hogy a közgyűlésben nem lehet majd megkerülni őket.
Varga Judit volt férje úgy látja, hogy időhiány miatt a fővárosban már nem tudnak főpolgármester-jelöltet indítani, illetve többséget szerezni a budapesti közgyűlésen, pedig látna rá esélyt. Arra viszont van lehetőségük, hogy elinduljanak a fővárosi közgyűlésben, a fővárosi listán.
El fogunk érni egy olyan eredményt ott, hogy a Tisza Párt nélkül nem tudnak többséget szerezni
- hangoztatta Magyar Péter, majd hozzátette, ha ez bekövetkezik, akkor mindössze két lehetősége lesz a jobb- és baloldali pártoknak.
Vagy olyan döntéseket terjesztenek a közgyűlés elé, amelyek „a főváros érdekét szolgálják”, mert ők csak ezeket támogatják, vagy pedig „kijönnek a napra, Gyurcsány és Orbán kezet fog”
- részletezi az Index.hu.
38 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egészen elképesztő, hogy ennyire rövid legyen az emberek emlékezete.
Akkor nem is emlékszel arra a megalázó ajánlatra, ami a visszalépésekről szólt?:
"Ungár Péter: „Karácsony Gergely mai bejelentése nem ajánlat, hanem visszautasítás”
" „Az MSZP 3:27-es ajánlatot tett az LMP-nek.
1. Karácsony Gergely mai bejelentése nem ajánlat, hanem visszautasítás. Karácsony Gergely pontosan tudta, hogy egy ilyen ajánlatba az LMP soha nem fog belemenni. Mert soha nem a megállapodás volt a céljuk, hanem az, hogy elmondhassák, hogy miattunk nem lehet. Pedig ez nem igaz.
2. Az MSZP csak a DK részére lépett vissza, más javára nem.
3. Az MSZP azért hajlandó csak négy helyen visszalépni, mert különben elvesztik a kampánytámogatásuk felét. Nem a győzelmi esélyeket, hanem a pénzt akarják maximalizálni.
4. Az MSZP és Karácsony Gergely ma újra bebizonyította, hogy nem a kormányt akarja leváltani, hanem minél több politikusuknak akar még négy évet a parlamentben. Mert ez a párt a túlélésre játszik, másra nem.
5. Az LMP tisztességes megállapodást szeretett volna, ez sokminden, de nem tisztességes.”
444.hu/2018/04/03/ungar-peter-karacsony-gergely-mai-bejelentese-nem-ajanlat-hanem-visszautasitas
Miért kell önmagadat is becsapni, nyugodtabb így az életed, hogy nem az MSZP/DK cseszte el, hanem más?
Hagyjuk már a fenébe az egészet!
Új hozzászólás