Vannak nehezen forintosítható dolgok. A Közlekedéstudományi Intézet munkatársaként egyszer azt a leckét kaptam, hogy mennyit ér a szabadidő? Úgy fogtam meg, hogy valaki az utcán sétál, és látja, hogy emberek sorban állnak egy standnál. Megkérdezi: Mit lehet itt kapni? Mondják, hogy egy kiló banánt osztogatnak ingyen. Mennyi ideig kell várni? Negyedórát! Egy kisnyugdíjas azonnal beállna, hajléktalan még inkább. De egy jól kereső embernek többet ér egy negyedóra, mint egy kiló banán ára, továbbsiet.

Ennek analógiájára értetlenkedve csodálkozhatunk, hogy ha csökken a benzinár, hosszú sorban állnak drága kocsik a töltőállomásnál. Akinek ilyen autóra telik, egyszerűen nem szabad elfecsérelni egy félórát néhány száz vagy ezer forintért. 

Viszonyítási pontként próbáljuk belőni, hogy pénzben kifejezve mennyit ér egy emberélet. A ruandai polgárháborúban bunkóval ütötték agyon egymást a hutuk és a tuszik. Miért, mikor mindnek lógott Kalasnyikov a vállán? Mert egyetlen lőszer árát sem akarták elpazarolni valakinek megölésére. Lélekemelőbb példa, hogy ha egy barlangász szerencsétlenül jár egy balkáni barlang ezerméteres mélységében, akkor nemzetközi összefogással áll fel egy hatalmas mentőcsapat, köztük magyarok. Itt költség, idő, fáradság nem számít, ezt az életet nagyon magasra taksálták. 

Két kitérő után térjünk rá az autókra. Elsőként idézem a Budapesti Műszaki Egyetem (akkor még így hívták) Járműgépész tanszékének híres oktatóját, Ternai Zoltánt: Nincs és nem is lehet akkorra különbség két autó között, mint, hogy van autód, vagy nincs autód! 

Az Egyesült Államokban, ahol nagyon gyenge a közösségi közlekedés, de nagyok a távolságok, alig kerülheti el valaki, hogy autót tartson. Egy valamirevaló kocsi néhány tízezer dollárba kerül, de sokkal olcsóbban is lehet szert tenni egy öreg, de még használható járgányra. Ottani ismerősöm mesélte, hogy Lincoln Continental luxuskocsiját öt dollárért vitte el egy fekete polgár. Ez nagyjából kétezer forintnak felel meg. Némi ügyességgel, rábeszéléssel, talán ingyen is lehetne olyan négykerekűt elkunyerálni, amelyet csak fel kell tankolni, és menni lehet vele. 

Kis hazánkban is van autókereskedelem irreálisan alacsony árszínvonalon. Egyszer már megírtam Gombász Robi történetét, most csak a lényegre török. Robi eladó farmotoros Skoda hirdetésére ment egy faluba. A kocsi kívül-belül jól nézett ki, elsőre indult, volt még profil a gumiján, és hátra volt még két év a műszaki vizsgáig. Mégis otthagyta, mert a „zsugori parasztok” makacsul kitartottak a 17 ezer forintos árnál, de Robi ennyit sohasem adna egy autóért. 

Másik ismerősömnek az a nézete, hogy egyetlen kocsi sem ér többet 200 ezer forintnál, de ha nincs rajta vonóhorog, még annyit se… 

Most bekukkantottam az egyik asználtautó weboldalra, mennyiért kínálják a legolcsóbb gépkocsikat. 12 ezret kérnek egy 23 éves Mazda 121-esért, előnyeként azt hozzák fel, hogy motor, váltó benne van. Több, mint kétszer annyit, 25 ezrest kellene kipengetni egy krisztusi korba érő (31 éves) Opel Corsáért, és ugyanennyit egy Fiat Puntóért, amelynek motorja, váltója jó, de okmányai nincsenek… Összesen 75 találat jött fel százezer forint alatt.

Nyitott szemmel járva az országban, sokszor látni az út szélén vagy benzinkútnál álló autót, szélvédőjén papírral, vagy a tetején kartondobozzal, rajta Eladó felirat. Ezek sem túl drágák. Persze mindenki szeretne egy garázsban tartott, megkímélt járgányt kikapni, de nem mindegyik ilyen. Vidéki embernek, aki kénytelen városban dolgozni, de nem tudná megoldani vasúttal, volánbusszal, egyszerűen kényszer autót tartani. Nyilván csak olcsó, alkalmi vétel jöhet szóba, sokmilliós új kocsi nem fér bele.

Na, most nézzünk körül egy kicsit a skála felső végén. Az újautók ára annyi, amennyi, de használtakért is kérnek, adnak irreális pénzeket. Különösen akkor, ha a járgány egy celebé volt, lehetőleg színésznőé, színészé. Ez megsokszorozhatja a kikiáltási árat, és még inkább az árverés eredményét. Különleges, egyedi járgányokért mesés összeget kellhet fizetni. Jó példa, hogy valaki körülbelül háromszázezer eurót (nagyjából 120 millió forintot) fizetett egy közel negyvenéves Peugeot 205-ösért. Az aukción értékesített modell azonban nem egy hétköznapi változat, hanem teljesen átépítették, spéci turbómotorja hátra került, utasterét bukócsővel látták el. Tehát a vevő abszolúte egyedi kocsit kapott, nem kell attól tartania, hogy szembe jön egy ugyanilyen.

A középmezőnyt nézve, a kiskocsitól a luxusautókig, általános panasz, hogy pár év alatt csúnyán megdrágultak az új modellek. Ennek jó oka van, Európa leválása az olcsó orosz energiáról, a szankciós politika, a világkereskedelem nehézségei, a háború. Ugyanakkor mi magunk, autóvásárlók is hozzájárulunk az árak felszaladásához. Egyszerűen azzal, hogy nagyobb áldozatot hozva, sok mindenről lemondva megvesszük a drága kocsikat, elkényeztetve, elkényelmesítve az autógyártókat. Igaz, visszaesett az európai autópiac, de nem eléggé, a gyártók így is megtalálják számításukat, nem érdekük egyszerűbb, jutányosabb kocsikat forgalomba hozni. Mi magunk, a pénztárcánkkal szavazunk, az elemi igényeket jócskán felülmúló járgányokért. Ennyit már nem érnek meg, mégis kifizetjük…