Gondoltad volna? Furcsa kijelentést tett a gyerekekről Meghan Markle
Nem mindenki ért ezzel egyet.
A királyi családot maga mögött hagyva Meghan Markle és Harry herceg két kisgyermekükkel otthont létesített Montecitóban. Ebben az évben gyermekük, Archie elkezd iskolába járni. Meghan korábbi nyilatkozata szerint ez problémás lett volna, ha a család az Egyesült Királyságban marad.
Hosszú hónapok találgatása után kiderült: Meghan Markle meghozta a súlyos döntést
Még 2022 augusztusában Meghan a The Cutnak adott egy interjút, amelynek során az Egyesült Államokban való életükről beszélt.
Az egyik kivonatban Allison P. Davies író megjegyzi:
„Korábban a beszélgetésünk során az itt megalkotott élet céljairól megjegyezte, hogy ha Archie az Egyesült Királyságban járna iskolába, soha nem tudná vinni és elhozni az iskolából gyermekét anélkül, hogy ne készítsen róla 40 ember fotókat.”
A királyi rajongók azonban megjegyezték, hogy Meghan megjegyzései ellentmondanak Vilmos herceg és Katalin hercegné gyakori megjelenésének gyermekeik iskolájában. Hiszen ők ezt teljesen másképp látják, és nem zavarja őket, gyakran mennek értük az intézményekbe, sőt még részt vesznek iskolai eseményeken is.
Ezeket olvastad már?
Megható dolgot üzent Bochkor Gábor Várkonyi Andreának
Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént - mondta Görbe Nóra Gát György haláláról
Pünkösdi horoszkóp: zokogni fognak ezek a csillagjegyek, balszerencse éri őket a hosszú hétvégén
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?