Hirdetés

Elszabadult a pokol a május 1-jei felvonuláson, könnygázzal oszlatták fel a tüntetőket

Nap Híre portré Nap Híre

Könnygázzal oszlatta fel a török rendőrség a május elseje alkalmából felvonuló tüntetőket szerdán Isztambulban.

A CNN Türk hírtelevízió helyszínen rögzített képsorain az láthatóra, hogy a török nagyváros központjában található Taksim térre vezető útvonalat rendőrsorfallal zárták le miután bejelentették, hogy a téren és a városközpont további, kordonnal lezárt területein biztonsági okokból nem lehet demonstrációt tartani.

A tüntetők ennek ellenére megpróbáltak bejutni a térre és dulakodni kezdtek a rendőrökkel, de nem jártak sikerrel. Ali Yerlikaya török belügyminiszter nem sokkal később tudatta: 210 embert vettek őrizetbe.

Az isztambuli városháza épületénél gyülekező tüntetők ellen is könnygázgrátátokat, valamint gumilövedékeket alkalmazott a rendőrség; a város Besiktas városrészében pedig szintén kisebb összecsapásokra került sor a tüntetők és rendfenntartó erők között.  

Török jogvédők a tér lezárását és tüntetők kitiltását arra az alkotmánybírósági határozatra hívatkozva bírálták, amely decemberben kimondta, hogy a Taksim téri demonstrációk tiltása sérti a békés gyülekezéshez való jogot.

Özgür Özel, a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője  szégyenletesnek nevezte a hatósági tiltást és kijelentette, hogy a gyülekezési joggal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés jogilag kötelező erejű, ezért "folytatják a dolgozó emberket megillető Taksim tér felszabadításáért folytatott küzdelmüket"; a kivonuló rendőröknek pedig azt mondta, "ezek a dolgozók nem ellenségek és nem akarunk konfliktust, csak meg kívánjuk ünnepelni május elsejét" - írja az MTI.

Az Isztambul központjában található Taksim tér azért számít jelképes emlékhelynek a török belpolitikában, mert  számos kormányellenes és szakszervezeti megmozdulás színhelye volt, amelyek több ízben torkollottak erőszakba, vagy országos tiltakozásba. Ezek közül kiemelkedik az 1977. május 1-jén megtartott, mintegy félmillió embert megmozgató szakszervezeti tüntetés, melynek résztvevői közül 34-en meghaltak, miután rájuk lőttek a közelben rejtőzködő karhatalmisták. A téren a 2013-ban lezajlott, országos demonstrációkba torkoló kormányellenes megmozdulások óta nem szabad hivatalosan tüntetni, de a szakszervezetek azóta is rendszeresen szólítják fel híveiket arra, hogy csatlakozzanak hozzájuk az újabb megmozdulásokon.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés