Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

A grafikon üzeneteiből kellene kiindulniuk azoknak a politikusoknak, akik, s azoknak a pártoknak, amelyek valóban tenni akarnak Európa részeként Magyarországért. Mert a globális folyamatokat figyelembe vevő helyzetfeltárás nélkül csak egyfajta vudu-varázslás jöhet létre, amelynek valamennyien elszenvedői vagyunk a választási kampányon kívül és a kampány alatt. Vagy még az sem, mert a vudu-szeánsznak van valamiféle ezoterikus logikája, míg a mi közéletünket leginkább a mellébeszélés uralja. Hogy mi állhat ennek a hátterében, azt az ábrához kapcsolódó, a minap a Facebookon zajlott, eredetileg nem a kampányhoz kapcsolódó, nyilvános üzenetváltásunkban véltem felfedezni. Böröcz professzor fejtegetéseinek egyes részeit összevontam, s az alábbiakban teszem közzé:

Ez hát a kiindulópontom, amihez képest általában addig jutunk, hogy a politikusainkra panaszkodunk. És igaz, ami igaz. Jó, ha csak a saját, a családtagjaik, meg a közvetlen érdekköreik vagyonosodása jár az eszükben, s nem eleve valamely külföldi tőkéscsoport, netán szolgálat ügynökeiként, kijáró embereiként ámítanak azzal, hogy csak az ország, csak a haza, csak a nemzet... Ám, ha esélyt se adunk magunknak, akkor megérdemeljük, amit kapunk. Igen, magunknak! Mert

a politikusok magatartásában a tulajdonságaink, az elvárásaink tükröződnek; csupa olyat ígérnek, amikben mi, a választók hinni akarunk, mert azt szeretnénk, hogy az álmaink a legkisebb erőfeszítésünk nélkül teljesüljenek.

Más kérdés, hogy amiért mindez így alakult és alakul, abban vastagon benne vannak a politikusok, a mögöttük álló gazdasági erők, s az a rendszer, amiben a „nem tudják, de teszik” nyomán is generációkról generációkra öröklődik a józan ész elnyomása, önelnyomása, formálódnak az önáltatásra épülő beidegződések. A riasztó, hogy amikor szinte kötelezően mód lenne az ezzel való szembenézésre, azaz a demokrácia ünnepének nevezett választási komédiák előtt, az a több mint gyanúja támad az embernek – gondoljunk csak a machiavellizmus jegyében működő cinikus tanácsadók javaslataira! –, hogy az „úgy teszik, hogy tudják is mit művelnek” alapján manipulálják a tömegeket.

Átnéztem több magyarországi pártnak az európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó programját, hogy lássam, a politikusok és a szaktanácsadóik szerint mire ugrunk, mivel befolyásolhatnak bennünket? Csupán az esetleges változtatások miatt jelzem: az április 29-ei állapotokat tükrözik az alábbiak. Lehangoló volt, ami a portálokról, azaz egyfajta tükrökből nézett vissza rám. A felhőtlen optimizmus kavargott a képekben a túltengő önbizalommal, a kivagyi kérkedéssel, a fellengzős hetvenkedéssel, a követelőzéssel, s mindent egybe vetve a mellébeszéléssel.

A szövegek hemzsegnek a felkiáltójel nélküli felszólító mondatoktól és a felkiáltójeles, hangzatos kijelentésektől. Komoly helyzetelemzésnek nyomát sem tapasztaltam. Legföljebb okoskodó, esetleg viccoldalakként görgethető összefoglalókat találtam a pártok honlapjain, amiket aligha vehet komolyan a gondolkodás átkával megvert választó.

Persze, a többség már csak azért sem tiltakozik a mellébeszélés ellen, mert ritka kivételtől eltekintve el sem olvassa ezeket a dokumentumokat.

A sokaság a hosszú évek során kialakított-kialakult hitek és tévhitek, a megszokás, a kisebb-nagyobb falvakban élőkre nehezedő nyomás, esetleg a csodavárás alapján húzza be majd az ikszet június 9-én is. Erre a napra tűzték ki az Európai Parlament tagjainak, illetve a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választását. Az első kérdés az, hogy – ha eltekintek a láncszavazásos esetektől – a szavazóköri magányban a választók mindegyike képes lesz-e eligazodni az azonos időpontra meghirdetett két voksolás várhatóan terjedelmes listáin? (Ennyit a demokrácia ünnepéről…) A másik bökkenő: milyen támpontokat adtak a döntéshez a pártok hirdetései, a jelöltek nyilatkozatai, programjai? Hogy szó ne érjen, abc-rendben, ilyeneket!

♦ A Demokratikus Koalíció ajánlata: „Van remény az európai jólétre! Elhozzuk a reményt!” A párt szövegeiben az „Európa” kifejezés a lehető legjobb világok legjobbikának szinonimájaként szerepel. Minthogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít, hál' istennek, utóbbiak programjával nem kellett bajlódnom. Hárman együtt – jelentsen ez bármit – „baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adnának a jelenlegi belpolitikai krízisre”. Ám a szándék már azon elvérzik, hogy a társadalmi baloldaliság meg a kapitalizmus egymással kibékíthetetlenek. Globális összefüggésekben feltétlenül.
     Ugyanis a jóléti társadalmakban a II. világháború után középosztályosodott dolgozók életszínvonalának fedezetéhez korábban a gyarmatok, utóbb a harmadik világ tömegeinek, s persze az adott társadalom legelesettebbjeinek és a vendégmunkások brutális kizsákmányolása is kellett. De már az elején megmondtam: ez a csúsztatásos, a politikai kommunikáció szakirodalmában a csillogó szavak (nyelvi zombik) technikájával operáló eljárás nagyobb szemfényvesztés, mint a vudu-varázslás. Vagyis a baloldal itt a parlamenti ülésteremben kijelölt helyre vonatkozhat, semmi többre. Így aztán, a holdudvarhatás miatt, a mondattöredékben a „baloldaliság” után következő kifejezések is hiteltelenek.

♦ A FIDESZ–KDNP internetes oldalán a jelmondatsor: „Csak a béke! Csak a Fidesz! Válasszunk békepárti képviselőket és foglaljuk el Brüsszelt!” A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című, majd az M1 aktuális csatorna műsorában Menczer Tamás kommunikációs igazgató azért nevezte létfontosságúnak az európai parlamenti választást, mert annak az a tétje, hogy háború lesz vagy béke. Aztán tovább ragozta egy cikkében: „mi nemet mondunk a háborúra, nemet mondunk a bevándorlásra és nemet mondunk az LMBTQ-propagandára is”. A pr-szakirodalom ezeket a kifejezéseket a hipnotikus formulák címszó alatt tárgyalja. A propagandisták ezekkel helyettesítik a jelenségek érdemi kifejtését.

♦ A Jobbik Konzervatívok arra szólítanak fel, hogy „Szerezzük vissza hazánk becsületét és hitelességét, mert ha ez nem sikerül, akkor oda az a 20 ezer milliárd forint, ami járna nekünk! Juttassuk be Róna Pétert az Európai Parlamentbe!” Tiszta beszéd: ide a pénzt, aztán tűnés! Mint mondám: csillogó szavak, hipnotikus formulák, s egy kis szatócskodás. Csak azt nem értem, vagy nem akarom érteni, hogy került ebbe Róna Péter...

♦ A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szintén „menni Európa, de most komolyan!” programja helyre tesz néhány téveszmét többek között a bevándorlásról, a kivándorlásról, a népjólét, az európai minimálbér, a nemzetpolitika, a klímapolitika ügyéről. Tuti megoldásokat nem ajánl, csupán annyit, hogy „Legalább próbáljunk meg nem hazudni!”  A szándék tehát tisztességes. Ráadásul, a „kutyák” ezúttal sem nélkülözik a szellemességet, a humort, a szarkazmust, s emiatt helyenként kifejezetten szórakoztató olvasmány a dokumentum. Mindjárt az elején az áll: „Az az igazság, hogy bajban voltunk az EP-kampánnyal kapcsolatban. Legutóbb mindenki nagyobbat hazudott nálunk, így sajnos a jól bevált ígéreteink nem működtek”.
     Az ilyen mondatok között kifejezetten elgondolkodtatók is vannak. Mint az, hogy „Szerintünk nemcsak Magyarországon, de globálisan is válságban van a hagyományos képviseleti politika. A végletekig kiüresedett, ígérgető, a saját választóitól is elidegenedett öltönyös politizálás nem vonz már elég embert – jórészt ez az oka a szélsőséges, őrült és demagóg irányok megerősödésének”. Ám esetenként ők sem tudnak szabadulni az Európával kapcsolatos sztereotípiáktól. Például ebben a felvetésben: „mintha mindenki elfelejtette volna, hogy az EU nemcsak egy pénztárca, hanem a szabadság, az emberi jogok, a méltányosság és még egy csomó fontos dolog”. Kipécézik továbbá több más párt demagóg ígéretét. Például ily módon: „Vigyázz! Ha túl nagyot ígérsz, átveszi a Fidesz!”.

♦ A Mi Hazánk mozgalom hozza a szokásosat. Szövegeikben az igazmondás keveredik a demagógiával, anélkül, hogy mélyfúrást végeznének. Többek között az írják „az Unióhoz később csatlakozott kelet-közép-európai országokat gyarmatnak tekintették és tekintik ma is, felzárkóztatásuk mindmáig sikertelen volt, a gazdasági különbségek megszilárdultak, sőt bizonyos területeken a szakadékok tovább nőttek. (...) nem félünk kimondani, hogy az Unión kívül is van élet, de erről a magyar embereknek kell népszavazáson dönteni. A Mi Hazánk az egyetlen párt, mely újratárgyalná a csatlakozási szerződést, és népszavazást szeretne az EU-tagságunkról”. 

♦ A Momentum kétszereplős mozgalom programjának élén az üzenet: „Szabadság, jövő, Európa. Az európai Magyarországért küzdünk”. Gyűjteményükben a vágyak tömegének megfogalmazása lényegében két harcias amazon, Donáth Anna és Cseh Katalin roppant erőfeszítéseinek lépten-nyomon hangsúlyozása. Mintha csak nekik lett volna köszönhető, mekkora sikerek uralták az EU elmúlt időszakát, miként ezt Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke a kelet-európai tizek csatlakozásának mostani huszadik évfordulóján szintén előadta. Amúgy pedig tessék összevetni e kincstári lelkesültséget a Mi Hazánk megállapításaival!
     Egy ponton túl zengedezésüket már-már komikusnak éreztem, s azt jegyeztem fel: azon ügyködtek, hogy a süllyedő hajón minél kellemesebben érezzék magukat (bocs' érezzük magunkat). Merthogy bármennyire is happy hangulatot közvetítenek, még ők is kénytelenek megállapítani: „Hiába vagyunk gazdasági szuperhatalom, sokszor érezhetjük úgy, hogy az EU a világpolitikában csak sodródik az események után az Egyesült Államok és Kína árnyékában. Ezen változtatnunk kell.” S hogy miért is? Azt olvastam ki a gyűjtemény valamennyi fejezetcíméből – no, nem volt nehéz, hiszen mindegyikben benne van –, hogy a mindenféle jótéteményre való jogát érvényesíthesse a rájuk szavazó. Nemde bár azért, mert (eleve) megérdemli. Vagyis, összenő, ami összetartozik: ezen a ponton érhető tetten a mai kereskedelmi reklám és a politikai kommunikáció egy tőről fakadó szemlélete...

♦ A TISZA párt, az üstökösként fölröppent Magyar Péter egyszemélyes formációjának internetes oldalairól nem tudtam érdemlegeset összeszedni. Azt azonban én is megírtam már, hogy a szűk három hónapja bejelentkezett politikus azt ígérte az Országház előtt elmondott, április 6-ai beszédében: az EU-ban folytatott viták lezárásával úgymond hazahozzák a tőkésosztály tagjai számára a nekik járó összegeket. A szuverenitás vagy föderatív unió vitában – ebben a pillanatban, a tömegigényhez igazodva – lényegében az orbáni álláspontot, vagyis a központosított Európai Egyesült Államok, idehaza a főleg a DK által hangoztatott gondolatának elutasítását képviselte. Egyébként pedig mindegy is, hiszen bármit mond, úgy tódulnak utána a tömegek miként a Forrest Gump-ban Tom Hanks után iparkodtak a követői. Láthatóan M. P. hívei is azt vallják, mint a filmbeli hős után szaladók: „Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, mit vesz belőle”. Mindenesetre, nekem ez eléggé szürreális, ám legyen úgy, ha jó lesz a vége!

Összegzésként: akárhogy is nézem, köldöknézés ez. Tudom, hogy falra hányt borsó, de a tisztesség azt követeli, hogy leírjam: ehelyett azokból az összefüggésekből kellene kiindulni, amelyekkel ezt a cikket indítottam. S nem csak az európai parlamenti választások okán, hanem az önkormányzatiakkal összefüggésben is. De mondok még ennél is merészebbet: mi lenne, ha a jegyzet elején felsoroltak jegyében folynának az értelmiségi viták? Ha azokat boncolgatnák a művészeti és a tágabb kulturális élet, uram bocsá' az akadémiai közeg szereplői? Ha az a megközelítés rendszeresen visszaköszönne a rádió- és a televízió műsorokról? Netán, ha azok lennének a közoktatási tantervek kiindulópontjai? Tudom, nagyon elvetettem a sulykot. Szentségtöréssel felérnek az efféle felvetések, mert kultúraváltásra lenne szükség e gondolatok befogadásához. De legalább a magára adó értelmiségnek meg kellene próbálnia! #

Kabai Domokos Lajos