Magyar Péter: A Tisza Párt nélkül senki sem tud majd többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben

2024. május 1. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter állítása szerint a Tisza Párt nemcsak az európai parlamenti választáson, hanem a fővárosi önkormányzati választáson is el fog indulni június 9-én, és fontolgatják a saját fővárosi lista állítását. „El fogunk érni egy olyan eredményt ott, hogy a Tisza Párt nélkül nem tudnak többséget szerezni” – mondta Magyar Péter az országjárása szerdai állomásán, Sümegen, írta az Index.

A Tisza Párt alelnökét arról kérdezték az összegyűltek, mi a tervük az önkormányzati választásra vonatkozóan, összefognának-e helyi civilekkel. Magyar erre azt mondta, bonyolult kérdésről van szó, de dolgoznak rajta, hogy minden megyében el tudjanak indulni. „Mi egy garázscég vagyunk, ezt be kell hogy valljam. Bármennyire is nem tetszik, bármit is mondanak rólunk, énnekem van tizenöt munkatársam, mindenki ingyen dolgozik, segít, amikor tud” – mondta.

Hozzátette, hogy már legalább 1500-2000 levelet kaptak a lehetséges önkormányzati együttműködéssekkel kapcsolatban, több megyében is tárgyalnak egy-egy civil lista támogatásáról, viszont úgy látja, hogy a Tisza Párt neve most több szavazót tudna hozni, mint egy-két, helyben ismert civil egyesület vagy mozgalom neve. Azt mondta, igyekeznek minden levélre válaszolni, és sehol sem indulnak rá a civilekre.

Magyar ezután beszélt a fővárosi választásról is. Azt mondta, már nincs elég idejük, hogy saját főpolgármester-jelöltet indítsanak, azt viszont megtehetik, hogy fővárosi listát állítanak.

Magyar szerint olyan eredményt fognak elérni Budapesten, hogy a Tisza Párt képviselői nélkül senki sem tud majd többséget szerezni a közgyűlésben.

Ha ez bekövetkezik, akkor Magyar szerint két lehetőségük lesz a jobb- és baloldali pártoknak: vagy olyan döntéseket terjesztenek a közgyűlés elé, amely „a fővárosnak az érdekét szolgálja”, mert ők csak ezeket támogatják, vagy pedig „kijönnek a napra, Gyurcsány és Orbán kezet fog, és mennek előre a lenini úton, amíg még mehetnek”. „Egy módon tudnak többséget szerezni, hogy ha összenő, ami összetartozik, a DK és a Fidesz nagykoalíciót köt” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!