Szórakozás

Azt hitte a kislány, szörnyek vannak a szobájának a falában, valójában 60000 méh volt ott

A szülők először úgy gondolták, csak a lány képzelgésének az eredménye a szörnyes sztori. Az tényleges eredmény végül 7 millió forintnyi kár lett.

A hároméves Saylor Class arra panaszkodott a szüleinek, hogy észak-karolinai Charlotte-ban található otthonuk, pontosabban a szobájának a falában szörnyek vannak. A szülők először nem akartak neki hinni, elvégre nem is olyan régen nézték meg vele a Szörnyek Rt.-t.

Még egy üveg vizet is adtunk neki, és azt mondtuk, hogy szörny-spray, hogy éjszaka el tudja permetezni a szörnyeket

– idézi a BBC a kislány anyukáját, Ashley Massis Classt.

Saylor Class azonban a következő hónapokban is kitartott amellett, hogy szörnyek vannak a falakban, aztán a szülők is kezdték azt érezni, valami nincs rendben, mikor a 100 éves házuk padlásánál és kéményénél méheket vettek észre. Azt gondolták, a kislány biztos a méheket hallja a szobája plafonján keresztül.

Kihívtak egy kártevőirtó céget, amely megállapította, hogy a szárnyas rovarok mézelő méhek, amely  védett faj az Egyesült Államokban. Úgyhogy kihívtak egy méhészt is, aki észrevette, hogy a méhek pont a kislány szobája felett, egy pénzérme nagyságú lyukon keresztül a padlás padlódeszkáinál szállnak a falak közé.

A szakember vitt magával egy hőkamerát is, amely megmutatta, egy nyolc hónapja épülő szörnykaptár van a kislány szobájának a falában. A méhész, akit Massis Class lánya szörnyvadásznak kezdett hívni, azt mondta nekik, még sose látott ilyet. Kibontotta a falat, hogy eltávolítsa a 45 kilós kaptárt. Úgy 55-60 ezer méh élt ott.

Csak úgy ömlöttek ki belőle, mint egy horrorfilmben

– emlékezett vissza az anya.

@classashley What nighthmares are made of #bees #toddlersoftiktok #toddlers ♬ Oh No - Kreepa

A rovarokat egy mézelő méhrezervátumba telepítik át.

A kaptár felfedezése komoly költségeket jelent a családnak. Egyrészt meg kell akadályozniuk, hogy a rovarok visszatérjenek a falak közé, másrészt kiderült, a méhek és a mézük megrongálták a ház elektromos hálózatát.

Massis Class úgy saccolja, mintegy 20 ezer dollárba (7 millió forintba kerül nekik) a kár,

mivel a lakásbiztosításuk nem fedezi a rovarok okozta károkat, mivel a biztosító azokat megelőzhetőnek tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik