Tóth Tibor kiemelte: a gazdaság középtávon egy nagyságrendileg négyszázalékos gazdasági növekedési pályára tud állni. Az első negyedéves GDP-adat azt jelzi, hogy a gazdaság újra visszatért a növekedési pályára, hiszen az előző negyedévben mért stagnálás után 0,8 százalékos volt az elrugaszkodás – mondta.

Hirdetés

A gazdasági növekedést megalapozó tényezők folyamatosan erősödnek, a reálbérek 2023 szeptembere óta emelkednek, támogatva a háztartások fogyasztását. Emellett az export erősödése és a megvalósuló beruházások is segítik majd a növekedést – sorolta.

Hangsúlyozta: az államadósság csökkentése is napirenden van, ez a Konvergencia Program szerint a tavalyi 73,5 százalékról 2026-ra 70 százalék alá csökkenhet. Az államadósság folyamatos csökkentése 2026 után sem változik, Magyarország el fogja érni a 60 százalékos államadósság-arányt – tette hozzá.

Korábban írtuk

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint. A tavalyi Konvergencia Programhoz képest ez lassabb lefutás, de ennek oka a gazdasági növekedés támogatása volt – jelezte.

Fontos szempontnak tekintették, hogy a beinduló, és egyre jobban felgyorsuló gazdasági növekedést ne akasszák meg egy túlzottan szigorú költségvetési politikával – jegyezte meg Tóth Tibor.

A Konvergencia Program – amely idén utoljára készült – erősödő foglalkoztatást, javuló munkanélküliségi rátát, növekvő béreket és csökkenő inflációt mutat a következő évekre. Ősztől a Konvergencia Programot az uniós gazdasági kormányzás reformja keretében felváltja a középtávú nemzeti fiskális strukturális terv, amely a költségvetési fegyelem és a gazdasági növekedési tervek alapja lesz – emlékeztetett Tóth Tibor.