Az oroszok szerint eltalálták az ukrán déli hadsereg főhadiszállását Odesszában

2024. május 1. – 14:27

Az oroszok szerint eltalálták az ukrán déli hadsereg főhadiszállását Odesszában
Egy ukrán katona sétál egy lerombolt épület mellett Csasziv Jarnál 2024. március 5-én. REUTERS/Oleksandr Ratushniak

Másolás

Vágólapra másolva

Hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háború legfontosabb szerdai eseményeiről.

  • Kedden újabb orosz rakétatámadás érte Odesszát, hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek, jelentette szerdán Hennagyij Truhanov, a délnyugat-ukrajnai város polgármestere. Odessza megye kormányzója, Oleh Kiper pedig Telegramon azt közölte, hogy a sebesültek ellátása jelenleg is zajlik, és megrongálódott a polgári infrastruktúra is. Közben Oroszország is bejelentette, hogy eltalálta az ukrán hadsereg déli csoportosulásának főhadiszállását Odesszában, de további részleteket nem közöltek a támadásról. A kikötővárost hétfőn is légitámadás érte, akkor öten haltak meg. (MTI, Guardian)
  • Harkiv megye kormányzója, Oleh Szinyehubov arról számolt be, hogy az orosz erők irányított bombákkal támadták a megyében lévő Zolocsiv települést. Az egyik bomba egy autóba csapódott be, a benne lévő két utas, egy férfi és egy nő meghalt. (MTI)
  • Újabb három ukrán gyerek, egy 11 éves kislány, egy 9 és egy 13 éves fiú is hazakerült az oroszok által megszállt területről Herszon megyében, írta Olekszandr Prokudin kormányzó a Telegramon. Év eleje óta összesen 66 gyereket sikerült visszavinni az Ukrajna által ellenőrzött területre a Herszon régióból. A kislányt a Save Ukraine szervezetnek köszönhetően sikerült megmenteni, a fiúkat több gyerekjogi szervezet segítségével mentették ki. (Guardian)
  • Az ukrán különleges erők vállalták a felelősséget azért a dróntámadásért, amely szerdán kora reggel egy orosz olajfinomítót ért a Moszkvától délre fekvő Rjazanyban. Az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Kurszk és Voronyezs régiók kormányzói szintén dróntámadásról számoltak be a területükön, ezeknél nem keletkezett kár. (Guardian)
  • A stratégiai fontosságú keleti erődítményt, Csasziv Jart védő ukrán erők továbbra is új lőszerre várnak, miközben megpróbálják visszaverni a fokozódó orosz támadásokat. A Bahmut közelében lévő erődítményhez az ukránok az Egyesült Államok által jóváhagyott katonai segélycsomag részeként várják a friss tüzérségi lövedékeket. (Guardian)
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!