Húsz éve még az EU-csatlakozás egyik szimbóluma volt, ma egy raktárban porosodik

2024. május 1. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz évvel ezelőtt, éppen ezen a napon csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Akkor egy igencsak megosztó mozgó szobor került a Felvonulási térre, az Időkerék, aminek a 444.hu nyomozta ki a sorsát.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

Mint a lap írja, az akkor több mint 200 millió forintba kerülő, nyolc méter magas, ötven tonnánál nehezebb, a Műcsarnok mögött felállított szerkezet az eredeti ötlet szerint a Felvonulási téren gurult volna végig, de ezt nem engedélyezték. Végül az az ötlet született, hogy minden év szilveszter éjszakáján átfordítják, hogy újra peregni kezdjenek a homokszemek. Ezután 2010-ig forgatták, utána az enyészeté lett.

A Néprajzi Múzeum építésekor útban volt, így a Városliget Zrt. 2021-ben szétszerelte és elbontotta, állítólag azért, hogy felújítás után egy másik helyszínen ismét felállítsák. Jelenleg egy raktárban őrzik, de ha a fővárosnak vagy a kerületeknek szüksége van rá, újra összerakható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!