Ha egy épeszű világban tenném fel a kérdést, miszerint hogyan kovácsolhatna hasznot magának Oroszország abból, hogy Irán és Izrael között finoman szólva sem felhőtlen a viszony, furcsán néznének rám, és azt mondanák, hogy semmiképpen. Egyik dolognak nincs köze a másikhoz, nem is lehet. Ehhez képest az ukrán Detector Media elemzése kimutatta: az orosz propaganda a közel-keleti harci cselekményeket is meglovagolja, a legmagasabb szinttől a legalacsonyabbig. 

(Képünk illusztráció)

2024. április 13-14-én éjjel Irán nagyszabású kombinált légicsapást indított Izrael ellen, számos forrás szerint összesen 350-500 különböző típusú támadó drónt és rakétát indítva. Ez volt az első közvetlen összecsapás az országok között, és a rakétákat közvetlenül Iránból indították. Az iráni erőkön kívül a jemeni, iraki és más szomszédos országokból származó ügynökeik is részt vettek a csapásokban. Ellenük az Egyesült Államok, Franciaország, az Egyesült Királyság, Jordánia, Szaúd-Arábia, Jordánia és más országok erőinek koalíciója lépett fel. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kezdetben azt állította, hogy az iráni fegyverek 99%-át lelőtték. Később kiderült, hogy néhány drónt és rakétát más országok légterében fogtak el, vagy meghibásodás miatt zuhantak le. Nem sokkal később izraeli szakértők újraértékelték az elfogás hatékonyságát 84%-ra, és megerősítették, hogy néhány katonai célpontot (egyes légi bázisokat) eltaláltak.

Izrael válasza nem volt azonnali és a vártnál kevésbé erőteljesnek bizonyult, elsősorban a Fehér Ház álláspontja, valamint az Egyesült Államok és más szövetségesek teljes körű regionális konfliktustól való félelme miatt. Valamint annak is köszönhetően, hogy izraeli tisztviselők szerint az izraeli területet ért iráni támadás fő erejét hatékonyan elhárították. Április 19-én éjjel azonban Izrael mégis korlátozott megtorló csapást mért, megtiltva saját repülőgépeinek, hogy közvetlenül az iráni légtérbe repüljenek. Az iráni illetékesek és a helyi média nem kommentálta részletesen ennek a csapásnak az eredményét, viszont az Iszfahán városán kívüli nukleáris létesítmények közelében jelentett robbanásokat „néhány kis drón sikertelen támadásának” nevezték.

Oroszország ezt a helyzetet arra használta fel, hogy előmozdítsa globális stratégiáját, amelynek célja a káosz szítása, a figyelem elterelése az ukrajnai invázióról, valamint a nemzetközi kapcsolatok globális rendszeréről a regionális befolyások erősítésére való áttérés, amelynek során egy „hűbéres” régió vezető országa megteheti, hogy nem engedelmeskedik a nemzetközi jognak vagy a transznacionális biztonsági szervezeteknek.

Regionális és globális reakciók

Recep Tayyip Erdoğan török elnök még Izrael megtorló támadása előtt azt mondta, hogy Izrael az, aki új regionális konfliktust próbál kirobbantani a Közel-Keleten, és hogy Irán a Nyugat „kettős mércéje” miatt kényszerült cselekedni. Kifejtette, hogy Tel-Aviv volt az első, aki a mostani eszkalációs kört elindította, amikor csapást mért Irán damaszkuszi nagykövetségének egyik épületére, és több magas rangú iráni tisztet és katonát megölt. Erdogan egyébként megismételte Irán ENSZ-képviselőjének szavait, aki szerint Irán csak „önvédelmi intézkedéseket” tett, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzon bele abba, amit Teherán a két ország közötti kérdésnek tekint: „Irán katonai akciói, amelyeket az ENSZ Alapokmányának a jogos védelemről szóló 51. cikkével összhangban hajtott végre, választ jelentenek a cionista rezsim (Izrael) agressziójára. Az ügy lezártnak tekinthető”.

Ezzel Irán átveszi az úgynevezett „regionális konfliktusok” és „regionális hegemóniák” orosz stratégiáját. Oroszország is általában azzal indokolja agresszív és invazív viselkedését, hogy meg kell védenie magát a „NATO agressziójától”, vagy azzal, hogy meg kell védenie a szomszédos országok „orosz nyelvű lakosságát”. E modell szerint a világot inkább regionális, mint globális hatalmak között kellene felosztani. Más államok, nemzetközi szervezetek, a nemzetközi jog vagy általában az emberi jogok védői nem avatkozhatnának bele egy regionális hegemón által vezetett konfliktusokba.

Ibrahim Raisi iráni elnök a damaszkuszi támadásért nem csupán Izraelt tette felelőssé, és az április 13-14. éjszakáján bekövetkezett elkerülhetetlen bosszút bejelentve az érintettek sokkal szélesebb körét vázolta fel: „Az ENSZ, az Egyesült Államok és a nyugati országok pusztító akciói kényszerítették Iránt arra, hogy Izraelre csapást mérjen”. Ez a kijelentés egy Mohammed Shia' Al Sudani iraki miniszterelnökkel folytatott beszélgetés során hangzott el, és célja az volt, hogy megszilárdítsa az „ajatollah-rezsim” támogatóit a régióban és az országon belül. Vlagyimir Putyin beérte egy telefonbeszélgetéssel, melyet Raisivel folytatott, amely a „megoldatlan palesztin-izraeli konfliktusról” szóló rituális diplomáciai frázisokon és az „iráni-orosz együttműködés elmélyítésének reményén, beleértve az infrastrukturális projektek megvalósítását” kívül semmi érdemlegeset nem tartalmazott. A Kreml szerint a beszélgetést az iráni fél kezdeményezte. Az együttműködés szemléletesebb bizonyítéka volt például Oroszország, Irán és Kína március közepi közös haditengerészeti hadgyakorlata az Ománi-öbölben.

Eközben a Nyugat továbbra is a „de-eszkalációs” stratégiát követi. Ahogyan az Ukrajna orosz olajfinomítókra és olajraktárakra mért csapásai esetében is történt, a nyugati politikusok arra szólították fel Izraelt, hogy vagy egyáltalán ne válaszoljon Irán (mind eredetét, mind mértékét tekintve) példátlan támadására, vagy pedig visszafogott és aszimmetrikus módon válaszoljon. Különösen Emmanuel Macron francia elnök és David Cameron brit külügyminiszter hangoztatta ezt a véleményt. Egy újságírói kérdésre válaszolva, aki Irán Izrael elleni támadását Oroszország Ukrajna elleni támadásaihoz hasonlította, és firtatta a nyugati országok képességét arra, hogy közösen lépjenek fel ellenük, Cameron azt mondta, hogy a brit repülőgépek nem lőhetnek le drónokat Ukrajna felett, mivel ez az eszkaláció lenne és egy nagyszabású háború kockázatát jelentené Európában.

A gonosz új tengelye

Az Institute for the Study of War (ISW) szerint ez a kombinált támadás azt mutatja, hogy Irán tanul az oroszoktól és a houthiktól, ez a támadás pedig hasonló azokhoz, amelyeket Oroszország többször is végrehajtott Ukrajna ellen. Az iráni megközelítés jól tükrözi Oroszország kísérleteit a ballisztikus és cirkálórakéták drónokkal való kombinálásával, hogy egyre hatékonyabb csapásmódokat fejlesszenek ki, amelyek potenciálisan képesek áthatolni az amerikai és európai rakéta- és légvédelmi rendszereken.

Izrael oroszországi nagykövete, Simona Halperin hiába remélte, hogy orosz „kollégái” elítélik az izraeli terület elleni iráni támadást, és hogy Oroszország képes lesz ellensúlyozni Iránnak a térség destabilizálására irányuló kísérleteit. Válaszul az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova arra kérte Halperint, hogy emlékeztesse, mikor ítélte el Izrael legalább egy alkalommal a „kijevi rezsim” orosz területek elleni támadását, rámutatva, hogy ő „egyetlenegyre sem emlékszik”. Ehelyett Izrael állítólag rendszeresen nyilatkozatokat ad ki, amelyekben támogatja „Volodimir Zelenszkij és a kijevi rezsim más képviselőinek terrorista akcióit”, amelyek „civil halálos áldozatokkal és a polgári infrastruktúra pusztulásával járnak Oroszországban”. Később Oroszország ENSZ-képviselője, Vaszilij Nebenzja a Biztonsági Tanács ülésén több vádaskodó nyilatkozatot tett Izrael ellen, és igazolta Irán támadását, magát a Biztonsági Tanács ülését pedig „a képmutatás parádéjának” minősítette. Maga Oroszország azonban hírhedt arról, hogy saját bűntettei nyomán összehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsának üléseit, hogy enyhítse a médiavisszhangot. Ez történt például a kahovkai vízerőmű lerombolása után vagy a megszállt zaporizzsjai atomerőműnél történt legutóbbi eszkalációs kísérlet alkalmával.

Barátkozás a Z jegyében

Az orosz propagandisták gyorsan követték az illetékeseket az események értékelésében és Oroszország egyértelmű Irán-barát álláspontjának megerősítésében. Az államilag támogatott propagandista Szergej Mardan a televízióban azt mondta, hogy Oroszország támogatja Irán Izrael elleni támadását, mert Irán Oroszország katonai szövetségese. Kifejezte azt a kívánságát és reményét is, hogy Irán lelője az amerikai és izraeli vadászgépeket. Az ilyen kijelentések, valamint az illetékesek álláspontja körvonalazhatja Oroszország eltávolodását a hagyományos közel-keleti „béketeremtő hatalom” és „alternatív erő” képétől a régóta húzódó konfliktus egyik fele irányába.

Yigal Levin izraeli-ukrán katonai megfigyelő a Telegram-csatornáján közzétett egy példát arra, hogy ezt az információs programot hogyan népszerűsítik a Telegram úgynevezett Z-szegmensében (ahol az orosz propaganda terjed) és az orosz „milbloggerek” által működtetett csatornákon. Orosz katonák „flashmobot” indítottak, hogy az FPV drónokra Iránt támogató feliratokat helyezzenek el, mint például „Oroszország Zupports Iran”, hangsúlyozva, hogy Irán segíti Oroszországot (implicit módon utalva a Shahed drónok és a nagyszabású összeszerelésükhöz szükséges technológia oroszországi szállítására).

Eközben magában az izraeli közösségi médiában az iráni területre mért megtorló csapás után fizetett hirdetésekből álló kampány indult, például a Facebookon, olyan karikatúrákkal, amelyek célja, hogy Oroszországot "igazi szövetségesnek" mutassák be, aki „segítő kezet” nyújt, még akkor is, amikor az Egyesült Államok állítólag „hátat fordított” Izraelnek a legkritikusabb pillanatban, amikor „a Dávid-csillag országa lángokban áll”. Az oroszbarát karikatúra megpróbálja kihasználni az „Iránnak adott izraeli választ”, amely szinte észrevétlen maradt még az izraeli társadalomban is, amely még mindig elsősorban a túszok visszaszolgáltatásával van elfoglalva a Hamász terrorcsoport 2023. október 7-i támadása után. Újraindultak a Benjamin Netanjahu kormánya elleni, több ezer fős tömegtüntetések, amelyeken előrehozott választásokat és a túszok kiszabadítására irányuló fokozott erőfeszítéseket követelnek. A polgárok és a katonák túlságosan elfáradtak az elhúzódó gázai konfrontációban ahhoz, hogy a politikai mozgósítás érdekében Netanjahu hagyományos retorikájára, az „iráni fenyegetésre” reagáljanak. Itamar Eichner helyi politikai megfigyelő azt írja, hogy Izrael figyeli és észleli a különbséget Putyin retorikája és a propagandisták vagy a külügyminisztériumi illetékesek kifejezésrendszere között. Mardan és Zakharova nyilatkozatai mellett a moszkvai sovinizmus példájaként említi Dmitrij Rogozinnak, a Roszkozmosz volt vezetőjének szavait, aki azt mondta, hogy egy teljes körű háborúban Irán legyőzné Izraelt, mert „...az izraeli hadseregnek nincsenek nagyon jó harcosai, kivéve az oroszországiakat, akik az IDF különleges erőinek összességét alkotják.”

A képet kiegészítendő, példákat hozhatunk arra, hogy a Kreml propagandája hogyan használja fel Irán Izrael elleni támadását a maga javára az Ukrajnával szomszédos országokban. A Detector Media tanulmányaiban elemezte, hogy Oroszország hogyan használta fel a Hamász 2023. október 7-i, Izrael elleni támadását arra, hogy elterelje a figyelmet az orosz-ukrán háborúról, és megpróbálja meggyőzni a különböző társadalmak közönségét arról, hogy „Biden jobban szereti Izraelt”, és hogy az Ukrajnának szánt összes segélyt innentől kezdve a Közel-Keletre irányítják.

Például közvetlenül Irán példátlan támadása és Izrael korlátozott válasza után az oroszbarát Telegram-csatornák Lengyelországban a következőket tették közzé. Układ Warszawski (a csatorna neve szó szerint Varsói Szerződést jelent, több mint 7000 feliratkozója van): „Izrael végrehajtotta a régóta bejelentett „korlátozott” támadást Irán ellen. Mit jelent az, hogy „végrehajtotta”? A csapás olyannyira „korlátozott” volt, hogy Irán alig vette észre”. Egy másik példa: „Az izraeli Nevatim légitámaszpontra mért iráni rakétacsapás nyilvánvaló hatásaival ellentétben az iszfaháni iráni légitámaszpontról készült műholdfelvételek nem mutatnak jelentős károkat.”

Ezt a csapásváltást „álháború 2.0”-nak is nevezik, mintha forgatókönyv szerint zajlana. Egy másik Telegram-csatorna, a Niezależny dziennik polityczny (Független politikai folyóirat, több mint 12 000 előfizetővel) egyenesen idézte az Iszlám Forradalmi Gárda fenyegetéseit az izraeli nukleáris infrastruktúra megtámadásáról.

Hasonló taktikát alkalmaztak az oroszbarát csatornák Moldovában. Az orosz illetékesektől származó idézeteket, például Marija Zakharova szavait teljes terjedelmükben közlik, és bármir, ami ellentmond ennek a nézetnek, érzelmekkel túlfűtött kommentárokkal kísérnek. Például az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Josep Borrellnek niylatkozatát a térségbeli eszkaláció meglehetősen semleges elítéléséről egy hozzá intézett felhívás követi: „Te szemétláda, mesélj nekünk Izrael gázai támadásairól” („Pridnestrovets” Telegram-csatorna, több mint 74 ezer feliratkozóval).

Annak ellenére, hogy Ukrajnát és Izraelt de facto szövetségesek (Oroszország és Irán) támadják, a külső biztonsági garanciák tekintetében jelentősen eltérő a helyzet. Izrael ugyan nem tagja az Észak-atlanti Szövetségnek, de 1989 óta jelentős külső szövetségese a NATO-nak, és a 2016-ban aláírt, az Izraelnek nyújtott amerikai külvédelmi támogatásról szóló egyetértési megállapodás 10 éves tervezési horizontot biztosít, míg a 2019-2028 közötti időszakra évi 3,8 milliárd dollárnyi amerikai pénzügyi támogatást ír elő. Ukrajna a maga részéről, Oroszország teljes körű inváziójával összefüggésben, tudatában annak, hogy meg kell erősítenie a szövetségeseivel és partnereivel való kapcsolatokat, külön megállapodásokat köt különböző országokkal a biztonsági garanciákról, amelyek közül az első az Egyesült Királyság volt, és stratégiai célként a NATO-hoz való csatlakozást követi.

Oroszország fenntartja a „nemzetközi kapcsolatok olyan rendszerét”, amelyben egy másik ország területének rakétákkal és drónokkal való támadása csak a nemzetközi kapcsolatok egy elfogadható formája, és Oroszország az, aki felelős azért, hogy megpróbálja normalizálni ezt a megközelítést.

Ahogy látom, az orosz politika ésé propaganda a világon minden hasznosít, vagy legalábbis megpróbál hasznosítani: beavatkoznak Ukrajnában (invázió az, nem beavatkozás), és hogy ne arra figyeljen a világ, miket művelnek ott, beavatkoznak a Közel-Keleten, Afrikában és a Déli-sarkon csak azért nem, mert az kicsit messze van tőlük.

Egyszer Oroszország belebonyolódik majd a rengeteg cselbe, és úgy hasra esik, hogy öröm lesz nézni.

Bár már látnánk.

Szele Tamás