Tömegbaleset az M7-esen, három kilométeren áll a dugó
Négy gépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 20-as és 21-es kilométer között, a torlódás jelentős – írja honlapján a katasztrófavédelem.
Az Útinform szerint
Négy gépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 20-as és 21-es kilométer között, a torlódás jelentős – írja honlapján a katasztrófavédelem.
Az Útinform szerint
Az importtilalom mintegy 90 nap múlva lép életbe, de 2027-ig az energiaügyi minisztérium felmentést adhat alóla ellátási problémák esetén – írja a HVG.
A törvény emellett az amerikai uránfűtőanyag-ipar kiépítésére elkülönített 2,7 milliárd dolláros forrást is felszabadította.
Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete úgy véli, a tilalom jelentős hatással lesz a globális gazdasági kapcsolatokra, vagyis „az urántermékek exportőrei és importőrei közötti kényes egyensúly megbomlik”.
A HVG megjegyzi, hogy Magyarország nagyban függ az orosz gyártású fűtőelemektől, mivel ezek működtetik a paksi atomerőművet, és a tervek szerint ezekkel üzemelhetne a jövőben Paks II. is.
A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett lőfegyveres merénylet feltételezett elkövetőjének fia az aktuality.sk szlovák hírportálnak nyilatkozott. Szerinte apja "nem szavazott Ficóra".
Azt mondta:
Arra a kérdésre, hogy az apja gyűlölte-e Ficót, a merénylő fia azt felelte: "Így mondanám, nem rá szavazott. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok".
Bár a szlovák rendőrség egyelőre nem erősítette meg a merénylet helyszínén őrizetbe vett férfi személyazonosságát, a merénylőről egybehangzóan azt állítják szlovák sajtóorgánumok, hogy egy 71 éves lévai illetőségű férfi, aki biztonsági őrként dolgozott és így legálisan tartott fegyvert.
Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán délután Nyitrabányán (Handlova) a kabinet kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. A támadást követően a szlovák kormányfőt életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai Roosevelt kórházba szállították.
Mint arról mi is hírt adtunk, szerda délután több lövést adott le egy férfi Robert Ficóra. A szlovák politikust életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A jelenlegi helyzetről nem adnak információt.
Az ujszo.com beszámolója szerint
A Markíza TV úgy tudja, hogy a besztercebányai sürgősségi osztályon az orvosoktól még a mobiltelefonjaikat is elvették. Ficón CT-vizsgálatot végeztek, de további vizsgálatokról már nincsenek információk.
A lap idézi az Aktuality-t, amelynek információi szerint Ficót három golyó érte: kettő a kezén, egy a hasán. A Pravda pedig az egyik lövedéka hasüregébe hatolt, a többi sérülései azonban nem életveszélyes.
A portál által közzétett videóból kiderül, hogy öt lövés dördült el:
Szerda délután több lövést adott le egy férfi Robert Ficóra Nyitrabányán, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A támadót a rendőrök azonnal elfogták, de a kilétéről még nem adtak ki hivatalos tájékoztatást.
A Denník N és más médiumok információi szerint
- írja a napunk.dennikn.sk.
A portál beszámolója szerint a férfi a lévai Dúha irodalmi kör tagja volt és verseket írt. Korábban egy bevásárlóközpontban biztonsági őrként dolgozott.
Nyolc éve aláírásokat kezdett gyűjteni egy Hnutie proti násiliu (Mozgalom az erőszak ellen) nevű politikai párt létrehozásához. Akkoriban azt írta: „Az erőszak gyakori emberi reakció, mint a dolgokkal való polgári elégedetlenség megnyilvánulása. Legyünk elégedetlenek, de ne erőszakosak!”
A rendőrség a helyszínen elfogta a férfit, majd őrizetbe vették.
Az ujszo.com pedig azt írta, hogy a támadó J. C. 1953-ban született. Három verseskötetet írt és tagja a Szlovák Írószövetségnek.
Az Index a támadóról még hozzáteszi, hogy legálisan tartott pisztolyával lőtt rá a miniszterelnökre. Saját városában pedig cikket is közöltek, amelyben baloldali írónak titulálták.
A szlovák sajtó úgy értesült, hogy a támadó odakiabált az üdvözlésre érkező Ficónak, hogy menjen közelebb, majd mikor Ficó közeledett, előkapta a pisztolyát és közelről meglőtte a politikust. A szakértők szerint a testőrök komoly hibát vétettek.
A szlovák hatóságok szerint a férfi az utóbbi időben negatívan viszonyult a roma kisebbséghez, és szimpatizált a szlovák félkatonai szervezetekkel.
A szlovák sajtó arról is beszámolt, hogy a támadó korábban - biztonságiőrként - egy támadás áldozata volt, és akkor bekerült a híradásokba is.
A férfi fiát is elérték, ő úgy nyilatkozott, hogy nem tud magyarázatot adni apja tettére.