Vitályos Eszter a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy május elsején a munkát, és mindazokat a magyar embereket ünnepeljük, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország erősödjön. Elmondta, hogy a munka a Gyurcsány-korszakban nem volt érték, akkor tömegeket segélyeztek, tettek utcára és dolgoztattak megalázóan alacsony bérekért.
Vitályos szerint a nemzeti kormányban azt az elvet követik, hogy lehetőleg minden munkaképes embernek legyen szakmája, munkája, és tisztességes fizetése. A dolgozó szülőket pedig családtámogatásokkal is segítik.
2010 óta ennek köszönhetően kivezették az országot a Gyurcsány-korszakból
- növekedési pályára állítottuk a gazdaságot,
- közel harmadára csökkentettük a munkanélküliséget,
- egymillióval több embernek adunk munkát,
- csökkentettük a munkát terhelő adókat.
A baloldal kormányzásához képest az átlagbér közel megháromszorozódott, a minimálbér és a szakmunkás bérminimum három és félszeresére nőtt.
Vitályos Eszter elmondása szerint Magyarország ma foglalkoztatásban az uniós élmezőny első harmadában van: 4,7 millió ember dolgozik. A regisztrált álláskeresők száma pedig 30 éve nem volt olyan alacsony, mint most.
Alacsonyabb a munkanélküliség, mint például Ausztriában, Belgiumban, vagy akár Svédországban.