Mindkettőből országos botrány kerekedett. Afféle botrányocska, mely három nap alatt lecseng ugyan, de azért vannak tanulságai.

Az egyik erősebb visszhangot keltett az országos sajtóban. Leginkább ama portálok révén, amelyek nem nézik lábhoz tett fegyverrel a hatalom gyakorlását. Egy nyíregyházi szülész-nőgyógyász elolvasta, hogy a Momentum egyik Európa-parlamenti képviselője, aki civilben orvosnő, levelet írt a focisták nemzetközi szervezetének. Nehezményezte, hogy a Ferencváros focicsapata kacérkodik az orosz gigacég Gazprommal.

A főorvos úr idézhetetlen szövegű kommentben csillogtatta a női nemi szervről szerzett tudását. Amidőn trágár kommentjének híre ment, munkahelye még védte, mondván, hogy talán nem is ő írta a minősíthetetlen véleményt, hanem valaki visszaélt a fészbukos profiljával. Óvatosságból az etikai vizsgálat idejére mégis megkérte, hogy egyelőre mellőzze a kórházat. A vizsgálat azzal zárult, hogy a csoportvezető főorvost azonnali hatállyal elbocsátották.

Amit itt összefoglaltam, az Budapesten szerkesztett újságokból tudható. Valamint baráti telefonokból, másfél évtizedig dolgoztam ugyanis Nyíregyháza felsőoktatási intézményében. A területileg illetékes újság, a Kelet-Magyarország online változata egy sort sem írt az esetről, amely a telefonválaszok tanúsága szerint sok embert foglalkoztat a megyeszékhelyen, de a kórház regionális vonzáskörzetében is. 

Találgatom a hallgatás okát. Valaki úgy gondolta a megyei laphálózat fővárosi központjában, esetleg a helyi újság szerkesztőségében, hogy ami megesett, az legföljebb három napig borzolja a kedélyeket? Ha így van, akkor pedig nem is érdemes vagy nem is szabad foglalkozni vele. Igen ám, de ha csakugyan így történt, a kormányhoz közel álló sajtó hatékonysága szempontjából kontraproduktív döntés született.

Ha a helyi és a környékbeli érdeklődők nem kapják meg a kielégítő információkat, óhatatlanul azokra a sajtóorgánumokra fanyalodnak, amelyek a másik oldal nézőpontjából tálalják a fejleményeket. Ezzel nem azt állítom, hogy az eset elhallgatásának politikai oka van, hisz’ erre nincsenek bizonyítékaim. Az viszont állítható, hogy a tájékozódásba bekapcsolt kormánykritikus portálok elolvasásával az egész ügy politikai színezetet kapott.

Azért nem fogalmazok ennél határozottabban, mert a másik orvosi botrány arról árulkodik, hogy vannak helyzetek, amikor a területileg illetékes sajtótermék mégiscsak vállalkozik a tájékoztatásra. A Bács-Kiskun Megyei Központi Kórház főigazgatója bejelentette a kiskunhalasi tagkórház honlapján, hogy a helyi főigazgató „távozott” a posztjáról. Néhány óra múlva a választókörzet országgyűlési képviselője - mellesleg kormánypárti politikus - följegyezte a fészbukos üzenőfelára, hogy kiáll a leváltott főigazgató mellett.

Szerinte „kibékíthetetlen személyi konfliktus” van a kecskeméti és a halasi főigazgató között, és az utóbbinak „nem vált előnyére, hogy a halasi kórház jobban működik, mint a kecskeméti”. Mindez a Petőfi Népe című kecskeméti újság online változatából tudható, meg a rokonaimtól és a középiskolai osztálytársaimtól. A szerkesztőség két nap múlva újabb cikket szentelt a témának.

Hírt adott arról, hogy „mintegy kétezren” tiltakoztak „szimpátia megmozduláson” a halasi főigazgató elmozdítása ellen. Értesített arról is, hogy az országgyűlési képviselő fölkereste a kancelláriaminisztert, és tájékoztatta a fejleményekről. Az Országos Kórházi Főigazgatóság nemrégiben kinevezett vezetőjénél pedig kezdeményezte a kecskeméti főigazgató leváltását és a halasi visszahelyezését. Vajon mi rejlik a botrány tényszerű tálalása mögött?

Az-e, hogy a nyíregyházi ügyből levont tanulságok nyomán a megyei laphálózat fővárosi központjában - vagy még följebb - nem akarták átengedni az értelmezést a kormány tevékenységét fürkésző sajtónak? Esetleg nem akarták kockáztatni az önkormányzati választás kormánypárti esélyeit Kiskunhalason és környékén, ahol a leváltott főigazgató az egyik legnépszerűbb ember?

Az is megfordult a fejemben, hogy e két lehetőség nem zárja ki a harmadik (személyes) mozzanatot sem. Azt, hogy a kormánypárti honatya pandémia idején nagyon súlyos állapotban került a kiskunhalasi kórházba. Életét az ország legjobban fölszerelt fertőzőbeteg-részlegén mentették meg.

Tíz mondat az egészségügyről

Lemondtam, mert nem arra szerződtem, hogy a magyar egészségügy fölszámolóbiztosa legyek. (Kovács Pál volt egészségügyi miniszter, Hajdú-Bihari Napló, 1995. május 27.)

Az egészségügy igénye mindig nagyobb a realitásoknál. (Gógl Árpád egészségügyi miniszter, Napló, 1998. október 5.)

Az egészségipar több nemzeti jövedelmet termel, mint amennyit az egészségügy felhasznál. (Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke, volt egészségügyi miniszter, Magyar Narancs, 2010. szeptember 23.)

A magyar egészségügy beteg. (Czeizel Endre orvosprofesszor, Népszava, 2012. július 7.)

Azt nem szabad megengedni az egészségügyben, hogy ha van pénzed, jó ellátást kapsz, ha nincs, ott a fapad. (Gémesi György volt sebészorvos, gödöllői polgármester, Szabolcs Online, 2015. december 3.)

Mára az egészségügy teljesen széjjelesett. (Simkó Eszter szociológus, Klubrádió, 2017. november 20.)

Az egészségügyet ma még betegségügynek hívhatnánk. (Kásler Miklós onkológus, emberi erőforrás miniszter, Magyar Idők, 2018. október 13.)

Az egészségügy olyan bili, amelyiknek belül van a füle. (Haskó László orvos, Népszava, 2019. szeptember 24.)

Háború esetén a hadiipar lendül fel, járvány idején az egészségügy. (Pogátsa Zoltán közgazdász, HírKlikk.hu, 2020. március 16.)

Az állami egészségügy alulteljesít, a magánra nem telik. (Danó Anna újságíró, Népszava, 2023. június 22.)