Figyelmeztetést adtak ki négy vármegyére: durva viharokra, lehűlésre kell számítani

Intenzív viharok, hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és jég is jöhet szerda délutántól.

2024. május 1., 11:55

Szerző:

Szerdán késő délutántól nyugat felől egy ciklon érkezik hazánkba, ami egyrészt véget vet a napfényes, nyárias időnek, másrészt jelentős csapadékot hoz, főleg eleinte sok helyen zivatarok alakulhatnak ki. Ennek okán a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Vas, Zala, Somogy és Baranya vármegyére.

A szöveges figyelmeztető előrejelzés szerint szerdán a délután második felétől kezdődően a délnyugati országrészben néhány zivatar kialakulhat, környezetükben lokálisan intenzív csapadék, átmeneti szélerősödés és apró szemű jég is előfordulhat.

Ugyanezen okból csütörtökre a teljes Dunántúl, péntekre három északkeleti megye kivételével az ország teljes területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A Köpönyeg előrejelzése szerint napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Estétől délnyugaton már kialakulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél többfelé lesz élénk, néhol erős. 21 és 27 fok között alakul a hőmérséklet.

A Kárpát-medence időjárását kedden még anticiklon alakítja, szerdán azonban már egy meleg nedves szállítószalag okoz felhősebb időt, de csapadék estig még nem valószínű.

Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, de a nyugati határ mentén felhősebb lehet az idő. Csapadék szerda késő délutánig nem valószínű, utána a délnyugati megyékben előfordulhat zápor, néhol zivatar. A délkeleti, keleti szelet kedden még csak néhol, szerdán már több helyen kísérhetik erős lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 15 fok között valószínű, de főként az északi völgyekben ennél több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 24, 25 fok körül várható.

A csütörtöki időjárás során erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Átmenetileg kevesebb, majd délutántól egyre több helyen várható ismétlődő zápor, zivatar. Helyenként intenzív, nagyobb mennyiségű csapadék is előfordulhat.

Legkisebb eséllyel az északkeleti harmadban lehet csapadék.

A délkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 26 fok között alakul, azonban a tartósabban csapadékos helyeken ennél hűvösebb maradhat az idő.

(Kiemelt fotónk illusztráció. Fotó: IgorShubin via Pixabay)