Júniustól széles körben elérhető lesz a Nio 1000 kilométeres hatótávot ígérő akkumulátora

2024.05.01. 12:17

  • A Nio bejelentette, hogy júniustól széles körben elérhetővé teszi, forradalmi félszilárdtest-technológiás akkumulátorát.
  • Az új egység 1000 kilométer fölötti valós hatótávot tesz lehetővé, miközben alig nehezebb, mint a korábbi megoldások.
  • Az akkumulátort magas ára miatt csak bérelni lehet: ennek díja átszámolva napi 5000 vagy 7500 forint.

A Nio április közepén számolt be arról, hogy forradalmi félszilárdtest akkumulátorukkal 1000 kilométer fölötti valós hatótáv is elérhető. Most, alig hetekkel később a kínai gyártó bejelentette, hogy még idén nyáron elérhetővé teszi az új technológiát a hétköznapi embereknek is.

2023-Nio-ET5-Electric-Sedan-3

Érdekes módon az új akkut nem lehet majd megvásárolni, és új autókba sem építik be. Kizárólag a gyártó akkumulátor-cserélő állomásain lehet hozzájutni, napi bérleti díj ellenében. Ennek oka, hogy az új vívmány iszonyatosan sokba kerül: ára 328 ezer kínai jüan, azaz 16,5 millió forint. Ebből már kitalálható, hogy a bérleti díj is igen borsos. A tarifák átszámolva napi (!) 5000 és 7500 forint körül alakulnak aszerint, hogy mekkora kapacitású akkumulátort cserél valaki az új fejlesztésre.

Aki bevállalja a magas költségeket, egy 150 kilowattórás akkut kap a pénzéért, mely csupán 20 kilóval nehezebb a korábbi megoldásoknál. Az energiasűrűség is kiemelkedő: a 360 wattóra/kilogram a legmagasabb a Kínában tömeggyártott akkumulátorok között.