Nem akarunk annyit dolgozni, és ennek máris megvannak a következményei
Az út, amelyen az európai országok járnak, nem fenntartható; őszintén beszélni kellene a nyugdíjrendszer, az oktatás, a jóléti állam átalakításáról, mert ezekhez akkor is elkerülhetetlenül hozzá kell nyúlni, ha az roppant kényelmetlen – jelentette ki debreceni előadásán Ralph Schöllhammer, a bécsi Webster Egyetem politikatudományi adjunktusa. Az MCC osztrák vendégkutatója – aki rendszeresen publikál a Wall Street Journalban, az American Spectatorban – arról beszélt, hogy miként látja Európa helyzetét az Egyesült Államok digitális, Kína gazdasági, Afrika demográfiai és az iszlám kulturális szorításában.
Röviden: borúsan.
Kicsit bővebben: gondoljunk napjaink legelterjedtebb és legtöbbször használatos eszközére, a mobiltelefonra. Nos, melyik cég gyártotta a zsebünkben lapuló készüléket? A Samsung? Az Apple? A Xiaomi? A Huawei? Vagy az LG? A gond az, hogy egyik sem európai, és ő maga is egy tajvani chipek által működtetett dél-koreai mobiltelefont használ. Nagy eséllyel hamarosan azt is kínai 5G-s mobilhálózaton. – A jelenkor legfontosabb technológiáinak piacán, mint például a félvezetőké, a távközlésé, az autonóm rendszereké vagy a mesterséges intelligenciáé, Európa alig van jelen, vesztésre áll. Miközben a következő évtizedek háborúit ezek a technológiák fogják meghatározni.
Európának vannak a legszebb városai, a turizmusban továbbra is remekül fog teljesíteni, de félő, hogy egyfajta múzeummá válik, amennyiben gyönge marad a hatalmi viszonyokat leginkább befolyásoló technológiákban – állapította meg Ralph Schöllhammer. Vagyis a lemaradásunkról beszélni nem olcsó hatásvadászat, hanem rögvalóság.
Az amerikaiak sikerességének egyik oka – folytatta –, hogy nemcsak sok az újító gondolat, de bőséges pénz is van a megvalósításra. Míg Kína erőssége az, hogy amint megjelenik a világban egy innováció, azonnal képesek lemásolni és tömegtermelésre bocsátani. Európában Macron francia elnök hangoztatja egy európai Szilícium-völgy szükségességét. Azonban történelmi példánk nincs rá, pusztán kormányzati erővel – felülről – nem lehet létrehozni. Ilyen tudásközpont csak alulról fölfelé építkezve képes kialakulni.
Kínából vissza!
Amíg a 19. századi ópiumháborúk idején az európai hatalmak Kínát porig alázott félgyarmattá tették, ma az ő befolyásuk növekszik az „öreg kontinensen”. Elég az Új Selyemútnak is nevezett, valójában leginkább a kínai politikai, gazdasági, védelmi célokat szolgáló Egy Övezet Egy Út programra gondolni, amelynek Magyarországon is van már lába a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésével. Miközben az elmúlt 30 évben a brit, német, francia, holland, olasz cégek Kínába vitték a termelésüket a haszonelvűség jegyében, addig ma az európai felzárkózás receptjére az van írva: hozd vissza a gyáraidat! Kérdés, sikerül-e megtenni. Különösen égető ez a globális bizonytalanságok erősödő időszakában.
– Nem lehet egyszerre kiszervezni a termelést és prosperálónak lenni. Az sem megy, hogy miközben a nemzetközi konkurencia erősödik, Ausztriában és Németországban napirenden legyen a négynapos munkahét bevezetése. Ez csak tovább rontaná a versenyképességet. A fenntarthatatlan nyugdíj- és jóléti rendszert finanszírozó európai államok eladósodnak, mondván, majd a következő generáció visszafizeti a hiteleket. Valójában a felhalmozott tőkénket éljük fel – hangzott Ralph Schöllhammer kritikája.
A kutató az afrikai, közel-keleti, közép-ázsiai migrációról szólva megjegyezte: a németországi bevándorlók jelentős részének esze ágában sincs beilleszkedni, egyszerűen csak egy jóléti állam vívmányait kívánja élvezni. Így azonban a migráció lerombolja a társadalmi bizalmat. – Sokan közülük egyáltalán vagy alig beszélik a német nyelvet. Ez súlyos probléma, mert az oktatás így nem képes betölteni a szerepét az esélyegyenlőségben, a bevándorlók nem tudnak feljebb jutni általa a társadalmi ranglétrán. Másrészt az oktatás színvonala is gyengül. Ha ez így megy tovább, egy bécsi érettségi a felét fogja érni a budapestinek. A magasabb képzettséget igénylő munkahelyekre nem európaiakat fognak választani – jelezte szorongását. A kínai cserediákok azért imádnak Bécsben lenni – osztotta meg saját élményét –, mert míg otthon hatalmas rajtuk a nyomás, nálunk sokkal könnyebb megfelelni.
Ralph Schöllhammer úgy gondolja, a sikertelen társadalmi integrációban nem kizárólag a bevándorlók a hibásak. – Az európai népek gyakran túl nagy hangsúlyt helyeznek a történelmi vétkeikre, kesergők, szorongók. Egy szír, egy afgán, egy szomáliai fiatal miért akarna egy ilyen nemzet tagja lenni? A magabiztosság vonzóbb volna. Az adott népre jellemző hagyományok, hitrendszerek, kulturális jegyek eltűnőben vannak. Ha egy migráns megkérdezne egy bécsit arról, hogy hogyan viselkedjen, ha osztráknak akarja érezni magát, nehéz volna jó válaszokat adnia.
Súlyos hiányosságnak látja az igazságszolgáltatást jellemző gyengeséget: a bűnelkövetők olyan gyakran megússzák a felelősségre vonást, hogy azzal mások is feljogosítva érzik magukat a jogkövető magatartás figyelmen kívül hagyására. Ennek így nagyon rossz a társadalmi üzenete.
A 2024-es amerikai elnökválasztás európai kihatásáról úgy vélekedett, Európával – kulturális okokból – egyetlen elnök sem szakítana. Ez akkor is így van – tett hozzá –, ha gazdaságilag Európa egyre kevésbé releváns. – A napjainkban végbemenő változások ellenére sem hiszek a multipoláris világ létrejöttében. Sem Kínában, sem Oroszországban nem látom az ehhez szükséges potenciált, s ezzel nem az USA-t szeretném magasztalni, mindössze ténymegállapításnak szánom. Bár a jelenlegi amerikai adminisztrációt gyengének tartom, az USA világhatalmi státuszra kiérlelt struktúrája továbbra is masszív. Képesek megtermelni az élelmüket, elegendő energiával, erőforrással rendelkeznek, barátságos szomszédok veszik őket körbe, gyorsan képesek beavatkozni bárhol a világban. Igaz, hogy Kína sok tekintetben feljövőben van, de például minőségi repülőgép-hordozó anyahajókat nem képesek építeni, hiába próbálkoznak vele évtizedek óta – mondta Ralph Schöllhammer. Szerinte egyébként Vlagyimir Putyin orosz elnök hibásan méri fel, ki jelenti rá az igazi veszélyt. – A helyében jobban aggódnék Kína, mint Európa miatt. Főleg, miután a kínai adminisztráció immár a szibériai orosz városok történelmi kínai nevét használja. Ez arra utal, hogy Kína emlékezetében tartja a korábbi szibériai területeit.
Ratalics László
