Kultúra

Bérczesi Róbert először írt teljesen józanon dalt

Bende Csaba
Bende Csaba

Jól ismert Bérczesi Róbert évtizedeken át tartó küzdelme a szerhasználattal, mint ahogy az is, hogy a Hiperkarma frontembere már egy ideje letette a drogokat. Sőt, tavaly ősz óta már alkokolt sem fogyaszt, dalokat viszont továbbra is ír. Az első, teljesen józanon született Hiperkarma-dal a Tik-Tak címet kapta, amely abból született, hogy Bérczesiben karácsonykor egyedül egy E-mollt pengetve egyszer csak megfogalmazódott a gondolat, amiből a refrén és egyben a dal üzenete is lett: „A valóságtól nem menekülhetsz.”

A dalhoz természetesen videoklip is készült, amely Laky Dóri rendező, Kocsó Ábel producer és ifj. Sebő Ferenc kreatív producer munkája: „A cél az volt, hogy az erős képekből építkező dalszöveget támogassa a klip. A 360 fokos képi világ keveredése a hagyományos snittekkel Robi múltja és jelene között kontrasztot reprezentálja. A feladatot az egész csapat komolyan vette, hiszen tisztában voltak vele, hogy nemcsak egy ötperces dalról van szó, hanem húsz év eseményei sűrűsödnek össze benne.”

A Tik-Tak klipjében Bérczesi tetőtől talpig feketébe öltözve járja végig a fővárosnak azokat a helyszíneit, ahol megpróbáltatásai és hányattatásai történtek – amik egyben Budapest legszebb részei is. A Hiperkarma legközelebb a Budapest Parkban ad koncertet: a május 24-i bulin ünneplik a Konyharegény című album megjelenésének 10. évfordulóját és itt hangzik el élőben először a Tik-Tak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik