Újabb idegenhonos halat találtak a Balatonban, azt kérik a horgászoktól, hogy ne dobják vissza a tóba

2024. május 1. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

A közelmúltban két egymástól független tok fogásról értesültek a Balaton középső medencéjéből, vette észre a Sokszínű Vidék a Balatoni hal oldalán a bejegyzést.

Előbb április 19-én, majd egy nappal később Balatonlellén két horgász is kifogott 1-1 tokhalat a Balatonból. Mivel nem tudták pontosan meghatározni a halak faját, visszaengedték a Balatonba, attól tartottak ugyanis, hogy esetleg védett vágó tok, vagy nem fogható státuszba tartozó kecsege akadt horgukra.

A Balaton hal oldal azt kéri, hogy ha felmerül a gyanú, akkor a horgászok olyan fotót készítsenek, amin alulnézetből a látszik a hal, és megvizsgálhatók a szájnyílás, a bajuszszálak, illetve az orr formai jegyei, illetve egymáshoz viszonyított helyzetük.

Mivel ilyen fotók nem álltak rendelkezésre, a biztonság kedvéért megkérdeztek három halbiológust és egy toktenyésztéssel foglalkozó halas kollégát is, akik egybehangzóan megállapították, hogy mindkét hal lénai tok, vagy más néven a szibériai tok (Acipenser baerii) fajba tartozik.

Forrás: Balatoni hal
Forrás: Balatoni hal

Ezt a fajt előszeretettel tenyésztik étkezési célra és több hazai horgásztóban is megtalálható, azonban nálunk idegenhonos, így jelenléte nem kívánatos. A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.

Arra kérnek minden horgászt, hogy ha idegenhonos lénai tokot fog, akkor azt a tóba ne engedjék vissza!

Annak érdekében, hogy a fogott tokféle meghatározása pontos legyen, segítséget is adnak:

  • a kecsegét (Acipenser ruthenus) egyértelműen azonosítja, hogy bajuszszálai rojtozottak, hátrasimítva elérik a felső ajkat.
  • A vágótok (Acipenser gueldenstsedtii) bajuszszálai simák, hátrasimítva nem érik el a felső ajkat.
  • A lénai tok (Acipenser baerii) bajuszszálai simák, hátrasimítva elérik a felső ajkat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!