Halottnak nyilvánították VV Fannit. A fiatal lány 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, a bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett, holtteste sosem került elő.
Egy férfi életét vesztette a főváros XXIII. kerületében, Soroksáron, szerdán hajnalban, amikor dulakodás közben leszúrták - írja a Police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. május 1-én 1 óra 5 perckor érkezett bejelentés, miszerint Budapesten a XXIII. kerületben két férfi összeverekedett, és egyikük vérzik. Az elsődleges adatok szerint a XXIII. kerületi Nagykőrösi úton található egyik épületben egy 44 éves kazah állampolgárságú férfi szóváltást és dulakodást követően többször megszúrt egy 48 éves ukrán állampolgárságú férfit.
A megszúrt férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A BRFK Életvédelmi Osztály emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták, elszámoltatása folyamatban van - írja a rendőrség.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs