A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
30/04/2024 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
A Medián mérése szerint az elmúlt hetek lendülete a legnépszerűbb ellenzéki párttá tette Magyar Péter mozgalmát. Nem példa nélküli, Szlovákiában például Igor Matovic mutatott be hasonló mutatványt. Az ő sorsának tanulságairól később.
A számok azt mutatják, hogy bár a Fidesz is visszaesett némileg, de Magyar Péter leginkább az ellenzékbe harapott bele. Nem kicsit, nagyon. Még a DK is látványosan lecsúszott, pedig nekik legendásan elkötelezett támogatóik vannak.
Hittem eddig. A jelek szerint az eddig létező ellenzék szavazóinak nem jelentéktelen része csak jobb híján állt választottja mellé. Dühösek és elégedetlenek, mert az ellenzék minden létező variációban kudarcot vallott. Nem elég már egy Kutyapárt levezetni ezt az indulatot, oldani a frusztrációt.
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk, nagymintás közvéleménykutatásnak is tekinthető az EP-választás.
Ha a Tiszának lesz 5-6 mandátuma, az egyértelmű üzenet. Mi lesz utána? A parlamenti választások még nagyon messze vannak és a Fidesz magja érintetlen, erőforrásai kimeríthetetlenek. Végtelennek tűnő ideig kellene Magyar Péternek fenntartania a fordulatszámot.
A másik nem elhanyagolható kérdés a kormányzóképesség látszatának kialakítása. A nap végén a választók ezt is mérlegelik, nem csak a forradalmi hevületet. A már említett Matovic üstökösként ragyogott fel, majd ugyanilyen gyorsan égett szénné, azóta pedig visszatért Robert Fico, pedig az ő politikájának ellenében győzött 2020-ban. Nehéz évek vannak még előttünk.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. április 30-i adásában hangzott el.