Lehoczky Tamarának már 13 éves kora óta az a célja, hogy egy nap diplomáciai munkát végezzen az ENSZ-ben. Most pedig el is tudott indulni ezen az úton, ugyanis a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium és a Milestone Intézet tanulója kiemelkedő mértékű ösztöndíjjal jutott be a Harvard politológia szakára.
Lehoczky Tamara elmondta, régi álma vált valóra azzal, hogy bejutott a neves egyetem politológia szakára.
- fogalmazott Lehoczky Tamara a Milestone Intézet Facebook-oldalán, amit az Eduline szúrt ki.
A fiatal lány azt is elárulta: azonnal érezte a kötődést az egyetemhez, ám eleinte sokkban volt.
- idézte fel Tamara.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ezt nézze, hol bukkant fel Orbán Viktor! Megszólalt a sajtófőnöke Fővárosi kampánykörútja keretében kedden a XVI. kerületbe látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
- Nagy változás jön a magyar egészségügyben, módosul az időpontfoglalás Elérhető lesz a rendszer, amelyben az orvosi vizsgálatokra maga a beteg foglalhatja le, módosíthatja az időpontot, abban a szakrendelőben, ahol a leggyorsabban kaphat ellátást.
- Most jött a hír, ennyi pénzt vesznek el a magyaroktól a bankok Több mint tízezer forintunk bánhatja, hogy egyáltalán van bankkártyánk.
- Verőcei hajóbaleset: épp a tragédia előtt kérték meg az egyik áldozat kezét Boglárka nem sokkal a baleset előtt egy ismerősének azt mondta: soha nem volt még ilyen boldog.