Lehoczky Tamarának már 13 éves kora óta az a célja, hogy egy nap diplomáciai munkát végezzen az ENSZ-ben. Most pedig el is tudott indulni ezen az úton, ugyanis a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium és a Milestone Intézet tanulója kiemelkedő mértékű ösztöndíjjal jutott be a Harvard politológia szakára.
Lehoczky Tamara elmondta, régi álma vált valóra azzal, hogy bejutott a neves egyetem politológia szakára.
- fogalmazott Lehoczky Tamara a Milestone Intézet Facebook-oldalán, amit az Eduline szúrt ki.
A fiatal lány azt is elárulta: azonnal érezte a kötődést az egyetemhez, ám eleinte sokkban volt.
- idézte fel Tamara.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mi történt? Orbánék meggondolták magukat a tanárok ügyében Elterjedt a hír, hogy már nem számítanak közfeladatot ellátó személyeknek, de a minisztérium most megmagyarázta, mi történt.
- Szijjártó Péternek most lett elege A külügyminiszter kimondta: ezt biztosan nem fogja megtenni Magyarország.
- Kiderült a titok, erre készül az Orbán-kormány Magyarország álláspontja szerint a migráció helyett megfelelő családpolitikára és a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Családjaink jövője Európában az ENSZ családok éve 30. évfordulójának tükrében című rendezvényen szerdán Budapesten.
- Dobrev Klárát sokkolta a Robert Fico elleni merénylet A DK-s politikus kijelentette: ilyenkor nincs politika, csak emberség és együttérzés.