Radnóti Miklós Majális című verse talán kevesek számára ismert, és talán az első sorokon meglepődünk, de a konklúzió, az utolsó sorok szívbe markolóak, hisz annak a Radnótinak a tekintetén át látjuk a világot, aki 44 május 10-én írta e sorokat.
Radnóti Miklós: Majális
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
1944. május 10.
Forrás: www.eternus.hu – Radnóti Miklós versei
