Autós Nagykoalíció: Üzenet a jövőnek

biztonságos közlekedés
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozata májusban a jövő nemzedékre fókuszál.

Jól tudjuk, hogy az oktatást nem lehet elég korán kezdeni. Nincs ez másképpen a biztonságos közlekedésre való nevelésben sem. Érdemes hát körül járni, mit is tehetünk mi felnőttek azért, hogy gyermekink egy biztonságosabb környezetben közlekedhessenek a jövőben.

Kozlekedik_a_csalad_donto_2023_Visegrad_03

Első a példamutatás

Egy hároméves gyermeket nem lehet még kifejezetten tanítani. De már ebben a korban is nagyon fogékonyak a szokások iránt. Oktatás helyett tehát nincs más dolgunk, mint példát mutatni nekik. És nem is kell bonyolult dolgokra gondolni, elég, ha mindig megállunk a piros lámpánál, ha elmegyünk a zebráig ahelyett, hogy bárhol átkelnénk, ha mindig becsatoljuk a biztonsági övet, a kerékpárt szabályosan áttoljuk a zebrán és még sorolhatnánk.

Mivel egy kisgyermeknek legnagyobb példaképe a szülei, ezért felnőttként a mi felelősségünk, hogy jó példával elöl járva megmutassuk azokat az alapvető dolgokat, amitől később készségszinten törekszik a biztonságra. Kell-e ecsetelnünk, hogy más okból is elengedhetetlen a példamutatás? Egy alapvetően szabálykövető gyermek önmagára is jobban vigyáz, ez pedig elemei szülői érdekünk.

Mit lát a gyermek?

Közismert, hogy gyermekfejjel bármit is tapasztalunk, az lesz a mi saját alapvetésünk. Ha ez éppen helytelen, akkor is. Egy gyermek úgy fog viselkedni az élet minden területén, amit a felnőttektől lát. Ha apa kicsit dinamikusabban vezet, vagy ne adj Isten néha átcsusszan a pirosba hajló jelzésen, ez lesz számára a természetes és követendő.

Ellenkező esetben, ha a csemeték tudatos közlekedést tapasztalnak, akkor maguk is felismerik a veszélyhelyzeteket, és aktívan tesznek is azok elkerülésére.

Teszünk is a jövő generációja érdekében

Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Porsche Hungária Škoda márkaképviselete és az Autós Nagykoalíció idén már 13. alkalommal rendezi meg Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőjét, amelyre minden magyarországi család jelentkezhet, ahol legalább az egyik szülőnek van „B”-kategóriás jogosítványa és van legalább egy 6 és 17 év közötti gyermekük.

A vármegyei vetélkedők 20 győztese méri össze tudását és felkészültségét az országos döntőn, ahol egyéb értékes nyeremények mellett a legjobbra idén is egy autó vár.

A vetélkedő lényege persze nem a nyeremény, hanem mindig a részvétel, amelynek során a legfiatalabbak is nagyon hasznos tudással gazdagodnak és meggyőződésünk, hogy ezt a tapasztalatot a mindennapok közlekedésében is használják, sőt tovább is adják társaiknak, legyen szó gyalogos, autós, vagy kerékpáros közlekedésről.

A területi versenyekkel 2024. április 27-én induló vetélkedőről bővebb információt az esemény honlapján találhatnak az érdeklődők: https://www.kozlekedikacsalad.hu/