Húsz éve, 2004 május elsején, tíz új tagállam csatlakozott az Európai Unióhoz Máltától a Baltikumig, Ciprustól a visegrádi országokig. Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia csatlakozása a legnagyobb bővítést jelentette a szervezet történetében, amelynek ezzel 25 tagállama lett. Az újonnan csatlakozottak többsége jelentős fejlődésen ment keresztül, élve a tőke, a jövedelem, a munkaerő szabad áramlásával, kiaknázva a vállalkozási szabadságot az egységes piacot, a szabadon átjárható országhatárokat. Így mára ezen országok többsége fejlettségben felzárkózott az uniós átlagra. Ez elmondható Máltáról, Ciprusról, Csehországról, Szlovéniáról Litvániáról és bizonyos értelemben még Lengyelországról is. Magyarország több szempont alapján a lemaradók közé került, ez különösen az elmúlt évtizedben szembetűnő. Az uniós csatlakozás melletti legfőbb politikai érv az uniós támogatások megszerzése, lehívása hazahozatala, bár az EU messze nem csak a pénzről szólna, hanem a közös értékekről, illetve a támogatások jó és hatékony elköltéséről.
Az Európai Bizottság adatai szerint 2004-2022 között Magyarországra mintegy 83,2 milliárd euró uniós támogatás érkezett, ha ezt korrigáljuk a 20,7 milliárd eurós uniós tagdíjunkkal, akkor is a nettó nyereség több mint 62 milliárd euróra rúgott. Ezt kiegészítve a tavalyi pénzekkel, összesen nettó 65 milliárd euró érkezett a magyar gazdaságba, ami a jelenlegi árfolyamon számolva bő 25 ezer milliárd forintnak felel meg.
Az egy főre jutó támogatást nézve Magyarország a csatlakozását követő első teljes, 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklusban a legtöbb pénzt hívta le, de a második 2014-2020 időszakban is dobogós helyen voltunk – mondta a Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. A GKI elemzése szerint ennek ellenére több szempontból is lassabb felzárkózást futott be a magyar gazdaság a régiós társainál, ezt tükrözik a jövedelmi és fogyasztási mutatók. A lakossági fogyasztási kiadás jó indikátora az adott országon belüli jólétnek. Kétféleképpen mérhetjük a fogyasztást nemzetközi összehasonlításban: abszolút értékben (pénzünket euróra váltva milyen értékben tudnunk vásárolni külföldön), illetve vásárlóerő-paritáson (az adott ország árszínvonalán mennyit tudunk költeni máshol). Ha az előbbit vizsgáljuk, látható, hogy hazánkban a 2004-es EU csatlakozást követően stabilan emelkedett a fogyasztás euróban mért szintje, majd a növekvő trendet a 2008-as pénzügyi válság törte meg. Ezt követően – részben a 2010-es éves évek elején kibontakozó eurózóna válság miatt– 2015-ig stagnált a fogyasztás, majd rapid emelkedés volt 2020-ig. Bár 2020-ban a koronavírus miatti lezárások következtében jelentősen esett a fogyasztás szintje, az ezt követő években újra növekedési pályára állt a mutató. Összességében a magyar fogyasztás euróban mérve megduplázódott 20 év alatt. A képet azonban árnyalja, hogy 2022-ben ez még mindig csupán az európai uniós átlag 47 százaléka volt a 2004-es 40 százalékkal szemben. Ha vásárlóerő paritáson vizsgáljuk a fogyasztást, enyhe felzárkózást figyelhetünk meg. A mutató értéke 2004-ben az EU-s átlag 64 százaléka volt, majd ez 2022-re 73 százalékra emelkedett. A relatív pozíciónk azonban e mutató tekintetében is bezuhant: a 19. helyről a 26.-ra estünk vissza, és már csak Bulgária áll mögöttünk.
Molnár László szerint az okok összetettek: évente a GDP 3 százalékára rúgó nettó támogatás érkezett az Európai Unióból, ám ezt nem használták fel jól az egymást követő kormányok, amit elsősorban a források szétaprózottságával, sokszor céltalan elköltésével magyaráz a közgazdász. 2007-14 között indult el az első felzárkózási program, ám ekkor még nem voltak tapasztalatok, ezzel magyarázhatóak a tervezési problémák. Mivel a kormány nagyon sok forrásra számított, a biztos elköltés reményében az indokoltnál több programot hirdetett meg. A 2014-2020-as költségvetési ciklusban tovább élt ez a gyakorlat, ugyanis az akkori kormány nem elemezte ki a 2007-2014 közötti első költségvetési ciklust, mivel a programok az utófinanszírozás miatt addigra még nem értek végett. De valójában nem is volt komoly szándék a tanulságok levonására, mert akkor kiderült volna, hogy egy csomó program nem hatékony. A pénzköltés technikai okokból a 2010-es években gyorsult fel, ám még akkor is az volt a prioritás, hogy minden pénzt el kell költeni 2014-ig, nehogy forrásvesztés legyen. Akkortól eredeztethető az uniós pénzekre épülő korrupció, hiszen amikor nagyon gyorsan kellett sok pénzt elkölteni, akkor könnyebben nyerhettek a kevésbé jó minőségű pályázatok is – mondta Molnár László.
Az elmúlt húsz évben rengeteg pénz áramlott be Magyarországra és ha ennek nincs jelentős hatása, akkor el kell gondolkodni azon, hogy mi a probléma. Egy okot bizton be tudott azonosítani az EU: ez pedig az uniós pénzeket kísérő korrupció. Az EU-s pályázatok esetében, főleg az állam által kezelt nagy programoknál – út és vasútépítések esetében – a túlárazás alsó hangon eléri az 50 százalékot. Vagyis nagyon drágán lettek elköltve ezek a támogatások. A hatékonyságvesztés másik oka az volt, hogy az uniós pénzekből megvalósított beruházások rossz minőségűek lettek – tette hozzá a GKI vezérigazgatója.
Kijelenthető, hogy a magyar lakosság elsősorban nem az uniós csatlakozás rossz kihasználása miatt lett vesztese az elmúlt húsz évnek, hanem azért, mert a magyar gazdaságpolitika teljesen más utat választott, mint a környező országok – mondta Molnár László. Ha azt gondoljuk, hogy az alacsony bérköltséggel kell befektetőket vonzani, nem pedig az okos fejekkel, az ide vezet. Sokkal többet nyerhetett volna az ország az elmúlt húsz évben az uniós csatlakozással, ha az országba beáramló forrásokból a kormány az oktatást, az egészségügyet, a kulturális, szociális szférát tette volna rendbe – vélekedett a kutató.