Május 1-től két területen is szintet lép a MÁV-Start és a Volánbusz integrációja: a közös tarifa- és kedvezményrendszer mellett egységesítik a telefonos utastájékoztatást, bővítik a jegyváltási lehetőségeket - közölte a MÁV-Volán-csoport kedden az MTI-vel.
Felidézték, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetésével, majd a március 1-től kiterjesztett tarifareform hatására megvalósult az egységes tarifarendszer.
Május 1-jétől központosított, éjjel-nappal hívható, magyar és angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálattal áll utasai rendelkezésére a MÁV-Volán-csoport. A Mávdirekt telefonszámain a vasúti információk mellett a Volánbusz helyközi és helyi járatainak menetrendjéről, az árakról és kedvezményekről is informálódhatnak az utasok. Május 1-jétől szintén itt jelezhetik buszos utazási igényüket a fogyatékossággal élők is. A vonatokon és a Volánbuszokon felejtett tárgyakról is itt lehet majd érdeklődni.
A Mávdirekt csapatának létszáma is bővült, így a várakozási idő - mely 2023-ban átlagosan mindössze 39 másodperc volt - tovább rövidül.
A közös értékesítési rendszerrel 2024. április 29-től már a MÁV-Start pénztáraiban és a jegykiadó automatáiból megvásárolhatók a Volánbusz járataira szóló menetjegyek, amelyek így most már valamennyi MÁV-Volán-csoport pénztárban elérhetők. A helyfoglalással üzemeltetett autóbuszjáratok a nyáron kerülnek be a közös értékesítési rendszerbe, addig ezen járatokra a megszokott módon a volanbusz.hu oldalon válthatnak jegyet az utazók.
További újdonság, hogy a menetjegyek átszállással történő utazás esetén is elérhetők, így mostantól a több autóbuszjárattal megközelíthető úti cél esetén a teljes szakaszra is megvásárolható elővételben a jegy - írták.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: palesztinpárti aktivisták zavarták meg az izraeli nagykövet budapesti konferenciáját Éppen az október 7-ei Hamász-pogrom során a nők ellen elkövetett szexuális erőszakról tartottak konferenciát.
- Most jött a hír, elképesztő, amit ma este a forint művel Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Magyar Péter súlyos üzenetet küldött egy katolikus püspöknek A Tisza Párt politikusa nem fogta vissza magát, amikor Kiss-Rigó László katolikus püspöknek üzent.
- Óriási bajban Dancsó Péter, de Pressman egyik kedvenc influenszere is Az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat magyar influenszerrel, számos hirdető céggel, közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.