)
AZ ELŐZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL:
Szabics Imre arról, hogy huszonöt éve igazolt Grazba:
„Már ezüstlakodalmat lehetne ülni… Gyorsan eltelt ez a negyed évszázad, legalábbis az emlékek úgy élnek a fejemben, mintha sok minden tegnap történt volna. Ez a huszonöt esztendő persze úgy rohant el, hogy közben elkerültem innen, de azzal, hogy a Németországban töltött évek után visszatértem ide, és itt hagytam abba a játékot, keretbe foglaltam a légiós karrieremet.”
Szabics Imre arról, hogy jól sejtjük-e, Graz és a Sturm a szíve csücske:
„Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy Graz az otthonunk, Magyarország a hazánk. Soha nem felejtem el, honnan jöttem, a feleségem is szegedi, én is az vagyok. Magyarok vagyunk, a gyerekeinket is magyaroknak neveljük, de itt élünk. Szeretjük a várost, szeretjük a klubot, és az a benyomásunk, hogy minket is kedvelnek itt. Szóval, igen, nekem a Sturm az első, de azért a németországi csapataimra is örömmel gondolok vissza és persze a Fradira is.”
Szabics Imre arról, hogy a Bajnokok Ligájában gólt lőtt a Manchesternek:
„Sok emlékezetes meccs jutott nekem. Az egyik nyilván az a Stuttgart–Manchester United BL-csoportmérkőzés kétezer-háromból, amelyen úgy nyertünk kettő egyre, hogy rúgtam egy gólt és adtam egy gólpasszt. Az az esztendő egyébként is kiválóan alakult, a válogatottban is bemutatkoztam, Magyarországon megválasztottak az Év labdarúgójának. A legtöbben persze a Manchesternek lőtt gólra emlékeznek, néha az az érzésem, azt az egyet szereztem egész pályafutásom alatt…”
Szabics Imre arról, hogy 25 évesen „elfelejtették” a válogatottnál:
„Nagyon szeretem Magyarországot, mindig szívesen mentem és megyek haza, de nem egyszer pofont kaptam cserébe. (…) Mivel voltam mélyen is, sokkal jobban meg tudom becsülni a jó dolgokat. Lehet, ha kicsivel több szerencsém van, vagy kevesebbszer sérülök meg, még többre vihettem volna, de szemernyi rossz érzésem nincs amiatt, hogy úgy alakult a pályafutásom. Boldog vagyok a karrieremmel és az életemmel!"
Szabics Imre arról, hogy a volt edzői közül kitől kapta a legtöbbet:
„Volt, aki szakmailag szenzációs volt, ám emberileg kevésbé – és igaz ez fordítva is. S persze volt olyan is, aki szakmailag és emberileg is rendben volt. Hálás vagyok azért, hogy – mások mellett – olyan nagyszerű edzőkkel dolgozhattam, mint Felix Magath, Jürgen Klopp vagy éppen Ivica Osim. (…) Hozzáteszem, nálam személyiségfüggő is volt, hogyan viszonyultam egy-egy edzőhöz. A bratyizós trénereket nem szerettem. Velem nem kellett állandóan beszélgetni, nem kellett a lelkemet ápolgatni.”
)
Pályafutása során bőven volt oka az örömre (Fotó: Getty Images)
…ÉS AKKOR A FOLYTATÁS:
Az első részt azzal fejeztük be, volt olyan edzője, aki a hétvégi meccs előtt azzal lépett oda önhöz, hogy most nem állítja be, de ne aggódjon, jövő héten kezd, amiből az lett, hogy a következő mérkőzésen sem rakta be. Mesélt még arról is, hogy ugyanő a kedvenc játékosával másként bánt, mint a többiekkel, úgy kezelte, hogy a többiek zsebébe olykor kinyílt a bicska, ami a közösségre is bomlasztóan hatott, de közben mégsem tudtak rá haragudni, mert elképesztően megnyerő figura volt. Ne is firtassam, ugye, ki volt az a tréner?
Felesleges. Hozzáteszem, valamilyen szinten jót tett velem az az edző, aki úgymond becsapott azzal, hogy most nem játszom, de legközelebb igen, mert megfogadtam, ha egyszer leülök a kispadra, ilyet biztosan nem teszek. Olyannyira belém égett ez a történet, hogy bár a szóban forgó szakember azóta szép sikereket könyvelhetett el, én még mindig az alapján ítélem meg, ahogy velem viselkedett. Engem akkor elveszített – ám élek a gyanúperrel, ő egyáltalán nem foglalkozott ezzel. Már akkor nagyon innovatív módon interpretálta az edzői szakmát, és mint mondtam, eszméletlenül megnyerő fickó. Az osztrák válogatott pályaedzőjeként jártam abban a városban, ahol dolgozott, bárkivel beszéltem, az volt a benyomásom, teljesen odavannak érte. Voltaképpen a tenyeréből evett mindenki. Ámultam akkor is, amikor megnéztem egy-egy interjúját. Nem akartam elhinni, milyen profin kezeli a sajtót.
Irigyelte ezért?
Az irigység rossz emberi tulajdonság… Engem inkább lenyűgöz ezzel a képességével, az egy hatalmas erény, sokat lehet tanulni tőle. Nem titok, én nem keresem a rivaldafényt, játékosként sem szerettem nyilatkozni, de tudom, hogy edzőként muszáj. A futball a showbiznisz része, amit el kell adni.
Aláírom, van annál kényelmesebb szituáció, mint amikor percekkel a lefújást követően máris nyilatkozni kell.
Van, bizony. Amikor még le sem higgad az ember, amikor még kavarognak benne az érzések, amikor még vissza sem tudta nézni a vitatott helyzeteket, nem könnyű higgadtan válaszolni a kérdésekre. Főleg azokra, amelyek felkészületlenségről árulkodnak. Az rettentően bosszant. Ezzel együtt meg is védem a média munkatársait, mert amióta edző lettem, számtalan meccset néztem végig a lelátóról, és ott szembesültem azzal, milyen nehéz huszonkét játékosra egyidejűleg figyelni, az ő teljesítményüket reálisan értékelni.
Úgy tartják, a pályaedző a kapocs a vezetőedző és a csapat között. Klub- és válogatott szinten is dolgozott pályaedzőként, kétezer-huszonegy áprilisa és kétezer-huszonkettő februárja között pedig a Fehérvár vezetőedzője volt. Melyik tisztségben érezte jobban magát?
Mindkettőben meg tudtam valósítani önmagamat. Akkor is jól érzem magam, ha valakinek a munkáját kell segíteni, és akkor is, ha vezetni kell egy csapatot. Úgy vélem, mindkét pozícióban ki tudok teljesedni, de tisztában kell lenni a határokkal, nem szabad azokat átlépni. Módfelett értékes tapasztalatokkal gazdagodtam eddigi edzői karrierem során, kiváltképp azt követően, hogy a Vidi irányítása után az FC Zürichnél újra pályaedzőként dolgoztam. Megbizonyosodtam arról, hogy amikor „csak” pályaedző valaki, úgy könnyebb és valamilyen szinten kényelmesebb helyzetben van, hiszen nem az ő bőrére megy a játék, a felelősség nem az ő vállát nyomja, a végső döntést sem neki kell meghoznia. Ámbár pályaedzőként is rengeteget lehet tenni a sikerért, ebben a szerepkörben sokat lehet segíteni – de sokat is lehet ártani. Ne feledjük, a pályaedző bizalmi pozíciót is betölt, és ezzel a bizalommal élni kell!
)
A Vidi játékosai vevők voltak az elképzeléseire (Fotó: fehervarfc.hu)
A Fehérvárral bajnoki bronzérmesek lettek és Magyar Kupa-döntőt is játszottak. Az az időszak mennyit adott önnek?
Objektív embernek tartom magam. Mai szemmel úgy ítélem meg, hogy félig tele volt a pohár, jó úton jártunk. Abból a tíz hónapból sokat tanultam, sőt talán a legtöbbet! Roppant büszke vagyok a kollégáimra és a játékosokra a két érem megszerzése miatt, ezt a teljesítményt azóta sem tudta megismételni a klub. Halkan jegyzem meg, az azt követő években a kiesés elkerüléséért küzdött a csapat, talán most egyenesedik ki, aminek nagyon örülök.
Előttem a vonatkozó statisztika: 1.71-es pontátlagot produkált. Az önt követő három edző közül egy sem tud felmutatni hasonlót.
Érdekes, ezt önön kívül eddig senki nem firtatta… Amúgy épp a minap néztem én is ennek utána, mivel meghívtak hospitálni Salzburgba három napra. A klub vezetői érdeklődtek, mi van velem, mondták, ha ráérek, nézzek körül náluk, megmutatnak mindent, hogy hogyan dolgoznak, beszélgessünk egyet kötetlenül a fociról, várnak szeretettel. Örömmel mentem és természetesen felkészületlenül nem indul el az ember…
Vagyis?
Nincs semmi vagyis, csak meghívtak. Ismernek engem, ismerik a munkásságomat a Sturm Grazból és az osztrák válogatottból. Tényleg csak annyit történt, hogy megmutattak mindent, majd megkértek arra, beszéljek arról, milyen elképzeléseim vannak a labdarúgásról. Nagyon érdekes eszmecsere volt, nyilván szóba került a fehérvári időszak is.
Arról mit mondott?
Az igazat! A tényeket! Azt, hogy az én lelkiismeretem tiszta! Rengeteg munkát tettünk bele a csapatba, és amit csináltunk, az jó volt és eredményes! Igaz, nem dolgoztunk hiba nélkül, de hibát mindenki vét, nemhogy egy pályakezdő stáb. Olyan nehézségekkel találkoztunk néhány hónap leforgása alatt, amilyenek máshol három év alatt fordulnak elő. A munkámat, ugyebár, Torghelle Sándor és Juhász Roland segítette, ők is csak kapkodták a fejüket, hogy lényegében a létező összes problémával szembesültek már a fociban, de hogy ezek ilyen koncentráltan jelenjenek meg, olyat még sosem láttak. Hogy mást ne mondjak: többek között távozott a sportigazgató, lesújtott ránk a koronavírus, volt olyan időszak, hogy nekünk kellett intézni az igazolásokat. A legsúlyosabb gondokat azonban megtartottam és megtartom magamnak, hiszen nem mutogatok másra, az nem én vagyok.
)
Juhász Roland, Szabics Imre és Torghelle Sándor – talán több bizalmat érdemeltek volna… (Fotó: fehervarfc.hu)
Három vereség után kellett távoznia 2022 februárjában…
Igen, de eközben a Magyar Kupában simán továbbjutottunk Szegeden, a bajnokságban továbbra is versenyben voltunk a dobogóért és a játékunk is rendben volt. Újra a kupadöntő volt a cél, amit meg akartunk nyerni, de sajnos megköszönték a munkánkat. Továbbra is tartom, kihoztuk a csapatból a maximumot. Előre megmondtuk, három évbe telik, hogy versenyképesek legyünk a Fradival. Ezen az úton már előrébb jártunk, mint előzetesen hittem. Máig úgy gondolom, ha kitartanak mellettünk, ha igazán hisznek bennünk és nekünk, ezt céltudatos munkával elértük volna, és a klub ma jóval előrébb járna, mint most. Az az igazság, hogy jó helyen voltunk, csak rosszkor.
Bántja, ami Fehérváron történt?
Ellenkezőleg, hálás vagyok a Vidinek. Nagyszerű embereket ismerhettem meg egy darázsfészek kellős közepén. Borzasztóan élveztem a munkát. Imádom ugyanis a nyomást! Fehérváron megadták nekem a lehetőséget, hogy pályafutásom során először vezetőedző lehessek, ezáltal sokkal több lettem és azóta rengeteg dolog letisztult bennem. Egy gyerekkori barátom fogalmazta meg tökéletesen: a labdarúgás olyan, mint a politika, akkor vagy jó edző, vagy sportvezető, ha el tudod hitetni, hogy ha valami jó, az miattad van, de ha valami nem jó, az más miatt van. Ez tényleg nagyon jó mondás, sajnálom is, hogy nem én találtam ki… Komolyra fordítva: csakugyan sok múlik azon, ki mennyire tudja eladni magát. Nem csak a fociban, az élet számos területén. Na, ez nekem nehezen megy, én az egész életet értékalapon közelítem meg.
Ha már szóba került az élet más területe is: negyvenhárom esztendősen nem sokan vallhatják magukat egyetemi hallgatónak.
A szegedi egyetem jogi karára járok, másodéves hallgató vagyok, a diplomát mindenképpen szeretném megszerezni, már csak azért is, mert édesapámnak megígértem, mielőtt itt hagyott volna minket… Emellett a lányaimnak is példát szeretnék mutatni, hogy az embernek élete végéig tanulnia, fejlődnie, küzdenie kell. Manapság mint „előnyugdíjas”, diák és családapa töltöm a mindennapjaimat, és természetesen eszméletlenül sokat foglalkozom a labdarúgással, hiszen ez az életem.
)
Szabics Imre bizakodva tekinthet a jövőbe (Fotó: fehervarfc.hu)
S mi lesz akkor, ha két vizsga között befut egy ajánlat?
Én sose ajánlgattam magamat és a jövőben sem teszem. A lehetőség úgyis megtalálja az embert, kit könnyebben, kit nehezebben. Sokszor rögös volt az én utam, ingyen sok mindent nem kaptam, de nagyon fontosnak tartom, hogy valaki akkor is a jó úton menjen végig, ha az nehezebben járható. Ha érkezik olyan ajánlat, amely kapcsán azt érzem, hogy fejlődhetek, valamit felépíthetek, valamint hozzásegít céljaim eléréséhez és szívvel-lélekkel magaménak érzem, akkor elfogadom. Nem tagadom, edzőként vagy sportvezetőként célom eljutni legalább arra a szintre, ahol játékosként már volt szerencsém járni, és amihez azért már elég közel voltam edzőként is. Ezért képzem magam nap mint nap a fociban és végzem közben az egyetemet. Tudatosan készülök arra, hogy készen álljak, ha megtalál a megfelelő lehetőség.
Az utánpótlásban is el tudja képzelni magát, az is jelenthet fejlődési lehetőséget?
Persze! Az is nemes feladat és óriási felelősség, ha fiatalokkal foglalkozhat valaki. Talán nem mindenki tudja, hogy nem csupán a felnőttekkel dolgoztam eddig. A Sturmnál feleltem a játékosok egyéni képzéséért is, az osztrák szövetségnél a játékosfilozófia kialakításába voltam bevonva és legutóbb az FC Zürich második csapatánál voltam vezetőedző, miután a klub vezetői megkértek, hogy segítsem ki őket egy rövid időre – hozzáteszem, az a néhány hónap nekem is igen hasznos volt.
Mi dolgozik önben leginkább? A bizonyítási vágy?
Szerencsére sikeres embernek mondhatom magamat, így nálam már nem a bizonyításról szól ez a történet, annál többről. Óriási motiváció van bennem a jóra, az értékteremtésre és a fenntarthatóságra! Meggyőződésem, amit szeretnék elérni, azt véghez tudom vinni!
Ha már Grazban beszélgetünk, és az interjú első részében sok szó esett a Sturmról, a végére egy kérdés maradt: el tudja képzelni magát a szívéhez legközelebb álló csapat vezetőedzőjeként?
Az csodás lenne! Mivel itt élek a családommal és mindmáig speciális a kapcsolatom a klubbal, tulajdonképpen kézenfekvő lenne, ha egyszer felvetődne a nevem. Arra a felkérésre biztosan igent mondanék. Még úgy is, hogy ez jelenleg nem kis veszélyt rejtene magában. A csapat élén már évek óta Christian Ilzer áll, fantasztikus munkát végez. Könnyen megtörténhet, hogy a Sturm a bajnokságot és az Osztrák Kupát is megnyeri az idén, a vezetőedző alighanem szerfelett kapóssá válik. Tegyük fel, elmegy. Aki helyette jön – és mielőtt bárki félreértene, nem magamra gondolok –, annak iszonyú nehéz dolga lesz, mert egy jó csapat mellett egy nehéz örökséget is átvesz. Most azonban a büntetőjog tűnik megoldhatatlan feladatnak – de azt is meg fogom oldani!
NÉVJEGY
SZABICS IMRE
Született: 1981. március 22., Szeged
Játékoskarrier: Tisza Volán Focisuli (–1996), Ferencváros (1996–1999), Sturm Graz (1999–2003), VfB Stuttgart (2003–2005), 1. FC Köln (2005–2006), 1. FSV Mainz 05 (2006–2007), FC Augsburg (2007–2010), Sturm Graz (2010–2013)
Válogatottság/gól: 36/13
Edzői karrier: Magyarország (pályaedző, 2014–2015), Sturm Graz (pályaedző, 2016–2017), Ausztria (pályaedző, 2018–2021), Mol Fehérvár (vezetőedző, 2021–2022), FC Zürich (pályaedző, 2022)
Legnagyobb sikerei: osztrák bajnok (2011), magyar bajnoki 2. (1999), 2x osztrák bajnoki 2. (2000, 2002), Osztrák Kupa-döntôs (2002), BL-résztvevô (1999, 2001, 2003), az Év játékosa Grazban (2002), az Év játékosa Magyarországon (2003)
EZT OLVASTA MÁR?
)
„Graz az otthonunk, Magyarország a hazánk” – exkluzív interjú a mélységet és magasságot is megjáró Szabics Imrével (1. rész)
)
„Néhány pofon után rájöttem, a futball és az edzőség két különböző szakma” – videós interjú a 65 éves Dajka Lászlóval
)
„Ha ezt is sikerül elérni, én leszek a világ egyik legjobb edzője…” – órák alatt lett új csapata a korábbi NB I-es trénernek
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)