Elképesztő fordulat a BL elődöntőjében: a Real Madrid az utolsó pillanatban menekült meg a vereségtől
A Bayern München 2-2-es döntetlen játszott hazai pályán a Real Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának keddi első felvonásán.
Remekül kezdte a mérkőzést a Bayern, amely már az első percben gólt szerezhetett volna, ám Sané ziccerét Lunyin védte. A kihagyott helyzet nem szegte kedvét a bajoroknak, az első bő negyedórában óriási nyomást helyeztek a madridiakra, akik másodpercekre tudták csak megtartani a labdát. Ám hiába a számtalan ígéretes támadás, a németek nem tudtak gólt szerezni, ami az első félidő közepén megbosszulta magát. Közel húsz perc kellett, hogy a Real magára találjon és huzamosabb ideig képes legyen labdát birtokolni, majd váratlanul a vezetést is megszerezte Kroos parádés kiugratását követően. A félidő második felében többnyire kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán igazán nagy helyzet nélkül - írja az MTI.
A fordulás után a Bayern ragadta magához a kezdeményezést, de az első percekben nem találta a masszív madridi védelem ellenszerét, aztán három percen belül megfordította a meccset: előbb Sané gyönyörű góljával egyenlített, majd Kane büntetőjével átvette a vezetést. Ezek után a Real birtokolta többet a labdát, mégis a müncheniek játszottak veszélyesebben, a hajrára fordulva viszont váratlanul egy büntetővel egyenlített Carlo Ancelotti csapata, így döntetlenről várhatja a hazai visszavágót.
A visszavágót jövő szerdán rendezik Madridban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szertefoszlott az álom, búcsút inthetnek a párizsi olimpiának a magyar triatlonosok Nem jutott ki a magyar triatlon vegyes váltó a párizsi olimpiára, miután a mexikói Huatulcóban rendezett kvalifikációs versenyen a harmadik helyen végzett pénteken.
- Nincsenek szavak: imádott influenszer és sportoló halt szörnyet a borzalmas balesetben Összetört a fiatal lány családja, és a rajongóit is megviselte a borzalmas hír.
- Marco Rossiból kibukott: nem érti Szoboszlai Dominikot Rossi úgy érzi, hogy jó lóra tett, amikor a Liverpool FC magyar sztárjátékosát nevezte ki a válogatott csapatkapitányának.
- Teljesen kiszorítják a Herthából Dárdait, az utánpótlásnál se maradhat Bár a távozása még nincs hivatalosan megerősítve, mindenki úgy tudja, hogy a magyar szakember otthagyja a klubot.