Beyoncé és Jay-Z lánya, Blue Ivy Carter csatlakozott Az oroszlánkirály előzményfilmje, a Mufasa: Az oroszlánkirály című alkotás szinkronhangjaihoz.
A 12 éves Blue Ivy Szimba király és az édesanyja által szinkronizált Nala királynő lányának, Kiarának a hangját adja majd - adta hírül a BBC.
A lap kiemelte, hogy Beyoncé ismét Nala királynő szerepébe bújik, akárcsak a 2019-es remake-ben, ami az 1994-es animációs filmen alapult. Az új filmet a Holdfény című film rendezője, Barry Jenkins rendezi és Mufasa eredettörténetét, valamint a testvérével, Zordonnal (az eredetiben Scar) közös gyermekkorát dolgozza fel.
A 2019-es filmhez hasonlóan ez is kombinálni fogja az élőszereplős filmkészítési technikákat a fotórealisztikus, számítógépen generált képekkel.
Jenkins a Good Morning America című amerikai reggeli műsornak elmondta, hogy Blue Ivy "profi" volt, míg Beyoncé a szinkronfelvételek alatt elsősorban "anyukaként" állt helyt.
A műsorban levetítették a film első rövid előzetesét is.
Decemberben kerül mozikba a film
Hivatkozás másolásaAaron Pierre és Kelvin Harrison Jr. fogja megszólaltatni Mufasa és Zordon fiatalabb változatát az új filmben.
A 2019-es Oroszlánkirály-filmben Donald Glover kölcsönözte Szimba hangját, Beyoncé Nalát keltette életre, míg Chiwetel Ejioforé Zordon szerepét játszotta el.
Glover a Jenkins-féle előzményfilmben újra eljátssza majd a szerepét. A szereplőgárda tagja között még Mads Mikkelsen és Thandiwe Newton is feltűnik, valamint visszatér Seth Rogan és Billy Eichner is.
A filmben eredeti dalok hangzanak hangzanak majd el, mégpedig a Hamilton című Broadway musical alkotójától, Lin Manuel Mirandától.
Blue Ivy-nak ez lesz az első filmszerepe, ugyanakkor korábban táncosként már fellépett az édesanyja koncertjein. Blue Ivy Beyoncé és Jay-Z legidősebb lánya. A párnak közös ikrei is vannak, a hatéves Rumi és Sir.
Mufasa: Az oroszlánkirály idén decemberben kerül a mozikba világszerte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Leesik az állunk! Elképesztő vagyonnal rendelkezik Paul McCartney Paul McCartney lett az első brit zenész, aki fontmilliárdos lett - derül ki a Sunday Times Rich Listájából.
- Nagyon úgy fest, nagy a boldogság Gáspár Győző családjában: új lovag került a képbe Győzike nagyobbik lánya, Evelin tavaly szakított exével, ám most úgy tűnik, a szíve újra foglalt.
- Azahriah megtörte a csendet: ezt gondolja valójában Magyar Péterről A fiatal sztár szerint ha valaki két oldalról, a DK és a Fidesz részéről is kapja a propagandát és a mocskolódást, az onnan tudja, hogy jó úton jár.
- Az RTL fenegyerekéből lett Gyurcsány jobbkeze - így él ma Batiz András Az RTL Klub egykori arca, Batiz András húsz évvel ezelőtt hagyta abba a műsorvezetést. A tévés 19 évesen kezdett el televíziónál dolgozni, 20 évesen már képernyőn volt, 22 évesen a barátaival az akkor induló RTL Klubon saját műsort indított, 23 évesen a 6. legnépszerűbb televíziós személyiség lett Magyarországon, 30 évesen pedig kormányszóvivő lett.